Nyitra megyében az első választási időszakban, egészen pontosan 2004-ben kezdetét vették a Köbölkutat elkerülő út megépítésének előkészületei. A tervdokumentáció és a pályázat elkészült, 270 millió koronás összköltséggel valósult volna meg a beruházás. Néhány, a beruházás által érintett földtulajdonos panaszt emelt az egyik szaktárcánál a beruházás ellen, emiatt és a szaktárca tétova hozzáállása végett az előkészületek utolsó fázisa elhúzódott. Egészen a második, 2005-ben lezajlott megyei választásokat meghaladó időszakra. Ekkor már késő volt, hiszen az MKP képviselőcsoportja a második választásokat követően ellenzékbe szorult. A szlovák nagykoalíció irányította megyei hivatal ad acta félretette a beruházás megvalósítását, mivel a II/509 sz., Érsekújvár és Párkány közötti megyei út szerintük viszonylag gyenge leterheltsége nem indokolja a költséges beruházás megvalósítását.

1_10.jpg            Azóta a nehéz tehergépkocsik Nyitra, Érsekújvár és Párkány közötti forgalma a jelzett úton, a korábbi forgalom  többszörösére nőtt. Egyik eseteben Kisújfalun Bátorkeszinek, másik esetben Köbölkúton Búcsnak fordulnak el a kamionok, nem kis bosszúságot okozva a III. osztályú út mentén élőknek Bátorkeszin. Köbölkúton pedig a helyi utak mentén, a sűrűn lakott utcákban élő családoknak. Minden ilyen kamionforgalom Muzsla főutcáján végighaladva jut el a célállomásra, Párkányba. Muzsla főutcáján végighaladva, hasonló bosszúságot okoznak a főutcában és a környéken élőknek. Az elmúlt évek tétovaságát követően elérkezett a megoldás vagy a részleges megoldás ideje.

            Mivel a Köbölkutat elkerülő költséges út megvalósításától egyre távolabb kerülünk (a meglévő tervek szerinti kivitelezése az elmúlt tíz évben jelentősen megdrágult), Nyitra megyei helyzetünk is csupán részben javult, olcsóbb, ám elfogadható megoldást kell találnunk.  Ugyanis a mai helyzet tarthatatlan. A megoldás lehetőségeit néhány hete előtárgyaltuk az érintett négy település egyike, Bátorkeszi polgármesterével, Labancz Rolanddal. A további érintett települések, Kisújfalu és Köbölkút lakosai biztosan új polgármestert választanak, hiszen a mai polgármesterek ténykedésüket az év végével befejezik. A negyedik érintett településen, Muzslán is megvárjuk az önkormányzati választás kimenetelét. Bátorkeszi polgármesterével ezért abban egyeztünk meg, hogy rögvest az önkormányzati választásokat követően átfogó, hatékony megoldást keresünk, bevonva a tárgyalásokba az érintett települések polgármestereit, az érintett hatóságokat, az Érsekújvári és a Komáromi Járási Hivatal közlekedési főosztályát, a járási rendőrparancsnokságok közlekedési hatóságát valamint az utak tulajdonosát, fenntartóját, a Nyitra Megyei Önkormányzat Hivatalát. Megyei képviselőként fogom kezdeményezni a megoldás felé vezető utat, az érdemi tanácskozásokat.

            Hatékony, a fenti tervektől jóval olcsóbb megoldás is létezik, ehhez fogjuk kérni a hatóságok, az érintettek hozzájárulását és az utak fenntartója jóváhagyását a beruházás költségeinek fedezésére.

 

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP képviselőcsoportjának elnöke

Szerző: farkasivan  2014.10.30. 06:26 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasivan.blog.hu/api/trackback/id/tr986846067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása