A pozsonyi földművelési tárcavezető néhány hónapja számolt be terveiről, melyek szerint tárcája irányváltásra készül, a hagyományos, extenzív nagyüzemi gazdálkodás mellett a jövőben előtérbe helyezné a kétkezi munkára igényes, kézműves mezőgazdaságot. Ezen belül a gyümölcstermesztést, zöldségtermesztést, az állattenyésztést és a speciális növénytermesztést. Minden szakterületet, amely az elmúlt évtizedben elsorvadt, egyes régiókban, kistérségekben teljesen megszűnt. Tervei szerint előmozdítaná a családi farmok, a háztáji gazdálkodás elterjedését, a fiatal, kezdő gazdák és gazdaságok felfuttatását, a termelési-értékesítési társulások létrehozását. Előirányozta, hogy a hét éves uniós költségvetési időszak végére az élemiszer-önellátásnak el kell érnie a 80 százalékot. Igaz, hogy mindezt egyelőre csupán nyomvonalakban sikerült átültetnie az agrárium támogatási rendszerébe, ám a felvázolt fejlődési irány megnyugtató.
Mindemellett a július elsejétől érvényes törvénymódosítás értelmében a piaci árusítás eddiginél sokkal szigórúbb szabályozása tiszta égbolton megjelenő villámcsapásként hat, hiszen teljesen ellentmond a szaktárca által felvázolt törekvéseknek. A hazai élelmiszerek, gyümölcs, zöldség és más nem tartós élelmiszerek piaci és településen kívüli árusítását szorítja az eddiginél sokkal szigorúbb keretek közé. Bizonyítsa be a kofa, hogy saját maga termeszti a piacon kínált zöldséget vagy gyümölcsöt. Sőt, az új szabályzatba érthetetlen módon olyan kormánypárti képviselői módosítás is bekerült, amely azon településeken, amelyek területén boltban vagy áruházban is árusítanak nem tartós élelmiszert, megtiltják az ilyen élelmiszerek piaci és településen kívüli árusítását. E törvénymódosítás szigora feltűnően elkerüli a nagyvállalkozókat és a nagykereskedőket.
Teljesen hiteltelenné vált ezzel a földművelési tárca tavalyi és korábbi (egyébként fontos) felvilágosítási hadjárata, amely arra buzdított: vegyünk hazai élelmiszert. A hazai nem csupán azt az élelmiszert jelenti, amelyet nagyüzemi körülmények között állítottak elő. Sőt! Egyre több az olyan családi vállalkozás, amely tisztiorvosi engedéllyel rendelkező kisüzemben állítja elő az élelmiszert vagy csomagolja, osztályozza a zöldséget illetve a gyümölcsöt. A szaktárca és más szakmai érdekszervezetek által kiadott számos országos védjegy figyelmeztet bennünket arra, hogy hazai terméket tartunk a markunkban.
A kormányzat kaotikus agrárpolitikai lépéseit tekinte úgy tűnik, mintha nem tudná a jobb kéz, mit csinál a bal. Nem zárható ki, hogy a háttérben valakik nagyon falaznak az áruházláncoknak. Letörik a hazai termékek iránt egyre erősödő (nyilván a felvilágosító kampánynak is köszönhető) keresletet. Legyen az a hazai nagyüzemi élelmiszeripari termékek vagy ellenkezőleg a kézműves termékek iránti kereslet. Rendezni kellene végre a sorokat és elfogadni olyan jogszabályrendszert, amely előtérbe helyezné, uniós és hazai támogatásban részesítené a hazai élelmiszerek előállítását. Bármilyen formában. Amennyiben az uniós Ausztriában létezhet olyan jogszabály, amely az áruházlácok és a boltok számára előírja, hogy polcaikon legalább 70 százalékban kell hazai élelmiszert elhelyezni, a szintén uniós Szlovákiában vajon miért nem lehet érvényben hasonló jogszabály? Vajon miért kellett szigorítani a piaci és a településen kívüli árusítást? Valaki erőnek erejével azt akarja bebizonyítani, hogy az ázsiai paprika és az észak-afrikai paradicsom finomabb, mint a hazai. Egyrészt munkától esnek el az emberek, másrészt megakadályozzák új munkahelyek létrehozását, konkrét emberek megélhetését és boldogulását az ország déli járásaiban. Érthetetlen és védhetetlen.
