A közlekedési tárca bejelentette:  készül a tömegközlekedés reformja, megszüntetnék a párhuzamos autóbusz- és vonatjáratokat. Egyúttal a 6 legveszteségesebb vasúti személyvonal között a tárca szóvivője felsorolta a Párkány - Léva és az Ipolyság - Csata közötti vasúti személyvonalakat.

            Valójában miről szólt a közlekedési tárca bejelentése? Arról, hogy a vasúti menetrend decemberben esedékes változása mely vonalak megszüntetését  és milyen járatritkításokat fog tartalmazni. Erre készítik fel az utazóközönséget. Néhány hete birtokomba került az arról szóló információ, hogy a fenti két vasúti vonalat a közlekedési tárca megszűnésre ítélte. A tárca sajtótájékoztatója ezt erősítette meg.

            Vajon miben sántít a közlekedési tárca szándéka és érvelése?

1. Sem a Párkány - Léva, sem az Ipolyság – Csata vonalon nem üzemelnek autóbuszjáratok, nem kell tehát megszüntetni a párhuzamos járatokat.
2. Az utóbbi vonalon ráadásul technikailag meg sem oldható a közvetlen autóbuszjárat. Ha, akkor csakis hatalmas kerülővel.
3. A Szlovák Vasúttársaság kimutatásából kiderült, hogy a Párkány – Léva személyi vasútvonal  nyereséges.  A 35 veszteséges  vasúti fő- és szárnyvonal közül az Ipolyság – Csata közötti személyvonal a legkevésbé veszteséges, miközben a vonal vesztesége 4,97 € vonatkilomé-terenként, évente mintegy 70 ezren utaztak a vonalon, akik egy útra szóló menetjegyet váltottak. Ebben nincsnek a heti és havi bérlettel utazók. Létezik olyan vonal, melynek vesztesége 50,94 € vonatkilométerenként.
4. Annak ellenére, hogy a Párkány – Léva vasúti személyvonal nem veszteséges, a menetrend tavalyi módosításánál megszüntették a Léváról 17.10-kor induló járatot annak ellenére, hogy a két város közötti településekről vasárnap esténként 200 diák utazott párkányi átszállással Pozsonyba. Megszüntették a párhuzamos ellenirányú járatot is.

        Akkor vajon mi húzódik meg a háttérben, miért szüntetnék meg a fenti vasúti személyvonalakat?   Nem azért, mert veszteségesek. Pozsony tömegközlekedésének megoldása végett. Meghiúsult ugyanis a pozsonyi földalatti vasút terve, az unió nem támogatta meg a gyorsított villamosházlózat (földszíni metró) tervét sem. Maradt tehát a meglevő, fővárost átszövő vasúti hálózat, a viszonylag sűrű állomás- és megállóhely-rendszerével. Mivel az állam, a közlekedési tárcán keresztül évente fix vonatkilométert rendel meg a vasúti személyszállításban (nem akarja megnövelni a veszteségeket), a személyvonalakat, vasúti járatokat, „ésszerűsíteni“ kell a majdani pozsonyi tömegközlekedés javára. Magyarán vidéken meg kell szüntetni vonalakat és járatokat, hogy a kilométerbankból jókora szeletet leszakíthassanak a főváros javára.

        És egyáltalán, ma melyik közérdekű tömegközlekedési forma nyereséges? Melyiket nem kell ma támogatni akár államkasszából vagy megyei költségvetésből? Innetől ugye másról szól a történet, nem a nyereségről és a veszteségről. Arról szól a történet, hogy az egyébként is hihetetlen egyensúlytalansággal (fővároscentrikussággal) küzdő ország egyensúlytalanságát valakik méginkább el akarják mélyíteni. De kinek fog ez megfelelni a vidék 4,5 millió lakosa közül? Mindenki nem költözhet a fővárosba és a Vág-mentére. Mert ilyen lépésekkel még elviselhetetlenebbé teszik az életet a vidéken.

         Nem ez az egyetlen érthetetlen intézkedése a közlekedési tárcának a vasúti személyszállítást illetően. A menetrend tavalyi módosításánál megszüntették a Párkányból Pozsonyba tartó kora reggeli Štúrovčan gyorsvonatot, amellyel naponta 120 – 150 dolgozó ingázott Párkányból és környékéről pozsonyi munkahelyére. Nem lehetett tehát veszteséges az a vonatjárat, amellyel a dolgozók hajlandók voltak naponta ingázni a 150 kilométerre levő mukahelyükre!  De hát kit érdekel ez a közlekedési tárcánál? Senkit sem érdekel annak ellenére, hogy komoly civil megmozdulás, aláírásgyűjtés volt a járat megszüntetése ellen. Hasztalan.  Minden jel arra vall: a közlekedési tárca szemszögéből rosszkor, rossz helyen élünk, rossz emberek vagyunk. Nem érdemeljük meg azt, ami eddig járt.

        A menetrend decemberi módosításáig fennmaradó fél évet arra kell felhasználnunk, hogy megvédjük azt, ami évtizedekig szolgálta a térségben élőket, ráadásul nyereséges vagy kevéssé veszteséges akkor, amikor a közérdekű tömegközlekedés egyik válfaja sem termel nyereséget a fenntartójának. Védjük meg tehát a javainkat!