Nyitra Megye Önkormányzata hétfőn tartotta meg 19. képviselő-testületi ülését. A megyei önkormányzatban eldöntöttük: a megye végre vállalja a Helemba és Ipolydamásd közötti Ipoly-híd megépítését. Az erről szóló határozat tartalmazza a tervezés és a projekt-előkészítés kötelezettségét valamint azt, hogy a megye vállalja a beruházás szlovákiai részét érintő költségek Nyitra megyére eső önrészét. Köztudott, hogy ez a kedvező és rendkívül fontos határozat hosszú vajúdást követően született meg.

1_12.jpg            A Képviselő-testületben azt is eldöntöttük, hogy a megye 2016-ban folytatja a saját hatáskörében levő, II. és III. osztályú közutak biztonságosabbá tételét, a legkritikusabb szakaszok burkolat-felújítását. Fontos körülmény, hogy az elfogadott lista kiegyensúlyozott, a közbeszerzések befejezését követően a megye északi részében és a déli részében ugyanakkora beruházás valósulhat meg. A felújításra kerülő déli útszakaszok a következők: a Komáromi járásban Ógyallát Szenpéterrel összekötő út egy része, Ógyalla Vék külterületét az I/64-es főúttal összekötő szakasz, az I/64-es főút leágazása Szilasra, egy-egy útszakasz Ímely illetve Megyercs belterületén valamint egy útszakasz Vágfüzes mellett. Az Érsekújvári járásban a Perbete és Jászfalu valamint a Bátorkeszi és Muzsla közötti útszakasz egy-egy része lesz felújítva. A Lévai járásban egyes Léva környéki útszakaszok, az Ipolyság és Tesmag közötti útszakasz valamint egy Palást melletti útszakasz kaphat új burkolatot. A Vágsellyei járásban megújul a Vágsellye és Vágfarkasd közötti útszakasz jelentős része valamint a Zsigárdot Királyrévvel összekötő út Nyitra megyére eső szakasza.

2_9.jpg            Néhány napja a Környezetvédelem Operatív Program irányító hatósága meghirdette pályázati felhívását középületek hőszigetelésére és energetikai hatékonyságának megnövelésére. Két középiskola pályázatát vitatta meg a megyei képviselőtestület: az Érsekújvári Jesenský utcai Szakközépiskola valamint a Komáromi Szlovák Tanítási Nyelvű Gimnázium pályázatát, amelyeket a fenntartó önrésszel is megtámogatja, amennyiben a pályázatok sikeresek, eredményesek lesznek. A megyei önkormányzat egyúttal felszólította a további szakközépiskolák és gimnáziumok igazgatóit, éljenek a lehetőséggel, dolgozzák ki és bátran nyújtsák be hasonló pályázataikat.

3_6.JPG            Nyitra megye kínálati eljárás útján (esetenként újra) felkínálja feleslegessé vált ingatlan vagyonát - erről is döntött a megyei képviselő-testület. A megye déli járásaiban értékesítésre kerül egy raktárépület Léván, Gadócon az egykori mezőgazdasági szakközépiskola teljes komplexuma, beleszámítva a telkeket, iskolaépületet és a tangazdaságot, két családi ház Gadócon, a komáromi Kereskedelmi és Szolgáltatási Szakközépiskola egy telke valamint a Karvai Szakközépiskola kollégiumának egykori épülete.

            Mivel a városközeli, helyközi autóbuszjáratok közérdekben történő üzemeltetésének közbeszerzése a tervekkel ellentétben az év végéig nem zárul le, a következő 15 évre szóló pályázat győztese még ismeretlen marad. Emiatt a megyei képviselőtestület meghatározott időre az eddigi szerződések meghosszabbítása mellett döntött. A szerződések meghosszabbítása az Arriva Érsekújvár és az Arriva Nyitra társaságokkal a közbeszerzés lezárásának és a győztes kihirdetésének idejéig szól.

 

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője

 

Szerző: farkasivan  2015.12.15. 20:27 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasivan.blog.hu/api/trackback/id/tr718175506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása