A köztársasági elnökválasztásnak Szlovákiában volt egy, a kormányfő által ki nem mondott tétje. Igaz, nem a legfontosabb. Győzelme esetén a kormánya (más kormányfővel) kényelmesen, komolyabb nadrágszíj-összehúzás nélkül kormányozná az országot 2016-ig, a választási időszak végéig. Különösebb megrázkódtatás, társadalmi ellenállás nélkül. Formálisan ugyan új kormányfővel, új kormány állna fel, amely két évnyi mentességet kapna az adósságplafonról szóló sarkalatos törvény szigorú rendelkezései alól. Ehhez persze, meg kellett volna nyernie a választás második fordulóját.
Nem így történt, ezzel az adósságplafonról szóló sarkalatos törvény rendelkezései egészen más megvilágításba állítják tevékenységének második félidejére a kormány gazdálkodását. A tavalyi év folyamán a hazai össztermék 55 százaléka körül billegett az államadósság. Amennyiben az idén eléri az 55 százalékot, hatályba lépnek 2015-ben az adóssáplafonról szóló törvény enyhébb szankciói. Ez esetben a kormánynak meg kellene jövőre kötnie a kiadások 3 százlékát, 2016-ban pedig az előző évi kiadások szintjén kellene gazdálkodnia. Növekedés nélkül s ez az intézkedés érintené az egész állaháztartást, beleértve a szociális- és az egészségbiztosító költségvetését is. Ettől rosszabb, szinte katasztrófával felérő forgatókönyv lépne életbe, amennyiben idén az államadósság elérné a hazai össztermék 57 százalékát. Ebben az esetben kiegyenlített államháztartási költségvetést kellene elfogadnia. A mai viszonyokhoz képest a kiadásokat jövőre 3,7 milliárd euróval kellene lcsökkenteni vagy ennyivel megnövelni az államháztartás bevételeit (főleg az adóbevételeket) illetve a két megoldás kombinációját alkalmazva elérni a kiegyenlített államháztartást. A tisztánlátás végett, ez az összeg túlszárnyalja az okatatási és a szociális tárca együttes költségvetését. Vagyis az oktatási intézmények éves költségeit és a szociális juttatások éves keretét együttvéve.
Hogy mindezt megelőzze, a kormánynak tüstént hozzá kell látnia a fokozott takarékosságnak és a nadrágszíj összehúzásának. Ma még korántsem a fenti mértékben, ám nem kockáztathatja meg bármelyik határérték túllépését. Mert azt a fentiek értelmében sokkal keményebb szankciók követnék. A kormányfő érezte a közelgő bajt, 2012-ben megpróbálta a határértékeket megnövelve módosítani az adósságplafonról szóló sarkalatos törvény szigorú rendelkezéseit. Mivel ezt pártja önmaga nem tehette meg és nem talált szövetségest a törvényhozásban, kapóra jött a köztársasági elnökválasztás lehetősége, ezzel a formális kormányváltás. Amellyel két évnyi haladékot kaphatott volna a kormány, hogy kényelmesen, társadalmi megrázkódtatások nélkül kormányozza végig az egyszínű, koalíciómentes kormányzati időszakot.
A szegény embert még az ág is húzza, mondja a közmondás. Mivel a tavalyi évet 3 százaléktól kisebb államháztartási hiánnyal zárta a kormány, idén le kellene csökkentenie az általános forgalmi adó (ÁFA) kulcsát 20 százalékról 19 százalékra. Ez pedig 200 milliós kiesést okozna a bevételi oldalon. Emiatt a vonatkozó törvényt módosítja majd ahelyett, hogy végre betartaná első igéretét, a szerényebb keresetűek érdekében lecsökkentené az ÁFA kulcsát, lehetővé téve a termékek és szolgáltatások árának lecsökkenését.
Ilyen helyzetben, a súlyos vereséget követően vajon lehet még a kormányfőnek motivációja kormányzásának második félidejére? Aligha. Nem véletlenül menekült a kormányfői bársonyszékből. Kettős csapás érte tehát a kormányfőt. Nem nyerte meg korábbi választóinak bizalmát, elveszítette a számára olyannyira fontos köztársasági elnökválasztást. Másodsorban komolyan el kell gondolkodnia afelett, hol, milyen területen húzza össze alaposan a nadrágszíjat. Hogy megelőzze a katasztrófa forgatókönyvet, a kiegyenlített államháztartás kényszerét. A kialakult helyzet a népszerűségi mutatók megnövelését kizárja. Ez pedig a harmadik csapást okozza majd a kormányfőnek. Egyébként, az adósságplafonról szóló sarkalatos törvénnyel semmi bajom, csupán be kell tartani a rendelkezéseit. Nem pedig reformok, beruházások, munkahelyteremtés nélkül kormányzova, elszenvedni az államadósság fokozatos növekedését. Ezt nevezik szakértelem nélküli alibikormányzásnak.
