Az elmúlt években a helyi és a megyei önkormányzatok temérdek európai uniós pályázata lett sikertelen.  Megkockázatatom:  összességében uniós pályázataik többsége megbukott. Többen közülük jelentős anyagi károkat szenvedtek el, hiszen a pályázatok kidolgozása és benyújtása tetemes költségekkel jár.  Mindeközben Brüsszel a közszférában nem ragaszkodik a támogatások odaítéléséhez pályázatok útján, csupán a magánszférában követeli meg a pályázatok benyújtását.

           Szlovákia ezt túllihegte és túllihegi, itt a legkisebb uniós támogatás is csupán pályázat útján juthat el az igénylőhöz a közszférában is. Ezzel az a gond, hogy a pályázás képessége a legtöbb esetben nem jár kéz a kézben a szükségszerűséggel. Vagyis az uniós támogatás a legtöbb esetben nem oda jut, ahol a helye lenne, hanem annak jut, aki a szlovákiai viszonyok közepette sikeresen meg tudja azt pályázni.  Pedig a pályázás nélküli uniós fejlesztési támogatás a mindenkori kormány kezében ideális eszköz lehetne a leszakadó régiók felzárkóztatására, e régiókban a közlekedési és más infrastruktúra kijavítására, felépítésére.

            Magyarország kormánya fontolóra vette, hogy a következő uniós költségvetési időszakban  a közszférában kiiktatja a pályáztatás kötelező alkalmazását. Rendszerszerű megközelítésben itt is követelnünk kellene a kormánytól a brüsszeli irányelvek betartását, Szlovákia többé ne lihegje túl azt, amit Brüsszel megkövetel.  Azonban a szlovákiai viszonyokat látva, a politikai klientelizmus, a korrupció méginkább teret kaphatna, mert itt hiánycikk az állami hivatalnokok professzionális, a köz érdekét szolgáló, problémamegoldó, rendszerszerű hozzáállása. Tisztelet a kivételnek.  Felettébb rossz kombináció az, amikor egy párt kormányoz és az uniós hatáskörök zöme a kormány és a minisztériumok kezében van, mint ahogyan  Szlovákiában.  Azok is, amelyek nem oda tartoznak, mint például a Regionális Operatív Program, amely a régiók, települések fejlesztését szolgálja. Ha ezt megfejelnénk a pályázás kötelességének közszférára vonatkozó megszüntetésével, végleg eloldoznánk a kormánypárt kezét összefogó (igaz, gyengécske) madzagot. Ám egy működő, hatékony ellenőrzési hatáskörökkel bíró államigazgatásban, rendszerszerű megközelítésben a változás bizonyára sokat segíthetne a vidék felzárkóztatásában, a leszakadó régióknak és településeknek.

           Nagyon egyszerűen működhetne mindezez: a tárcák szétosztanák az egyes megyékre jutó támogatási keretet (fejlettségi szintjükkel fordított arányban), irányítási hatásköröket ruháznának át a megyékre és a megyék megoldhatnák kistérségeiken belül a legégetőbb gondokat, problémákat. Finnországban vagy Dániában ez elképzelhető és bizonyára működik is. Nyilván Brüsszelben is ezt így gondolták, de Szlovákia erősen ragaszkodik a pozsonyi zöld asztalnál történő döntésekhez.  Az országok evolíciós görbéjén egy jóval korábbi időpontban leledzük ma, mint az unió többi országa. Főleg a Lajtán túliak, ahol a közigazgatásban érvényes az élni és élni hagyni alapelv. Érzékelhető ott ez lépten-nyomon. Esetükben nem borul fel az ország, mint minálunk, mert akkora egyensúlyhiánnyal küzd Szlovákia, már ami a régiók közötti különbségeket illeti. Ezek tompítása helyett pedig napirenden van a regionális különbségek elmélyítése. Kit érdekel egyáltalán a mai kormányban a regionális különbségek enyhítése?  Hamarosan, a tervezési fázis lezárását követően, a nemzeti fejlesztési keretterv jóváhagyásánál kiderül.