A laza sorozat utolsó írásában is a megyei választásokhoz térek vissza igaz, sajátos módon. A választási részvételt veszem górcső alá s egyben sajnálattal állapítom meg, hogy a részvétel ismételten alacsony volt. Sokan, sokféleképpen magyarázzák az okokat. Kérdés, hogy a sajtó mozgosította, avagy elriasztotta a választókat a szavazáson való részvételtől. Vizsgáljuk meg a két végletet.
A Sme napilap a választás hetében személyiségeket kérdezett meg arról, vajon elmennek-e választani, tudatosítják-e a választás tétjét. A legtöbben igennel válaszoltak, részt vesznek a választáson s egy-két érvvel a választás fontosságára is utaltak. A szlovák olvasóközönséget tehát a Sme napilap a választáson való részvételre buzdította.
Nem így magyar nyelvű testvérlapjának fiatal kommentátora, aki Mozgósításra várva című kommentárjában egyenesen elriasztotta az olvasókat a választáson való részvételtől. Vajon miért tette? Átgondolta egyáltalán tettének súlyát? Vajon miért lehet a szerkesztőségeknek fontos, hogy az egyik a szlovák olvasót a választáson való részvételre buzdítsa, addig annak testvére a magyar ajkú olvasót elriassza a választáson való részvételtől? Kinek lehet érdekében az, hogy a magyar ajkú polgárok közül minél többen elpártoljanak a pártoktól, a politikától? Írásának utolsó két mondata így hangzik: „Szóval a végén lehet, hogy úgy döntök, nem leszek piranha, mobilizálatlanul is elmegyek, és bekarikázok néhány jelöltet, mert mégiscsak ez a felelősségteljesebb hozzáállás. (Ezt az utolsó mondatot persze nem gondoltam komolyan.)”
Csodálkozunk, hogy ennyire alacsony volt a részvétel? Az általános közöny, a kiábrándultság megtette hatását, ezt erősítette meg a napilap fiatal kommentátora, aki az el nem kötelezett, határozatlan olvasót egyenesen lebeszélte a választáson való részvételről. A fiatal kommentátor politika és a pártok elleni elfogultságát nem csupán ebben az írásában bizonyította be, nem egyedi esetről van tehát szó. Tessék elolvasni korábbi írását Mibe lépjünk? címmel. Hadd idézzem ennek utolsó mondatát: „Ha tehát elgondolkodunk, mibe lépjünk, politikai pártba-e vagy kutyakakába, érdemes az utóbbit választani. A kellemetlen barna masszát ugyanis könnyen lemoshatjuk cipőnkről, míg a párttagság bűze akár évtizedekig is elkísérhet minket.”
Kommentárjaiban a fiatal újságíró figyelmen kívül hagyja, hogy az alkotmány még ma is imigyen rendelkezik: politikai pártokra, azok jelöltjeire szavaznak a polgárok a választások minden szintjén. A helyi önkormányzatokban, a megyei önkormányzatokban és a törvényhozásban, általa a kormányban is a politikai pártok jelöltjei foglalják el a helyeket, gyakorolják a hatalmat vagy ellenzékben képviselik választóikat. A kivétel erősíti a szabályt. Képviseleti demokráciában élünk, ahol az embereket a kormányzás minden szintjén általában pártok és a pártok jelöltjei képviselik, nem pedig szakmai szervezetek, civil szervezetek, szakszervezetek, olvasói körök vagy az újságírók szindikátusának jelöltjei.
A szorgalmas, települése, régiója és közössége érdekében tenniakaró polgármesterek, helyi és megyei képviselőtársaim nevében is vissza kell, hogy utasítsam a fiatal kommentátor hangnemét, írásának célzatos élét. Nem mindegyik politikus elvetemült gazember! Belgiumban alkotmányos jog, egyben alkotmányos kötelesség a választáson való részvétel. Nem kecérkodom ezzel, nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás. Ha így lenne minálunk is, lehet, hogy fejcsóválva csodálkoznánk a megyei választás eredményén. Nemcsak Besztercebánya megyében. Az alpári hangnem, a választók elriasztása egyáltalán nem segíti elő, hogy megfelelő jelöltek kerüljenek az egyes tisztségekbe. Aki azt hiszi, az nagyot téved! Sorsközösségben vagyunk: nemzeti közösségünk oktatásügye, kultúrája, sajtója, politikája és civil társadalma egyaránt. Egymásnak rontva középtávon, hosszabb távon elvérzünk mindnyájan. Jó lenne ezt végre tudatosítani. Mindemellett a megalapozott kritika helyénvaló. Na de ez az alagsori populizmus???