Nyitra megye_3.jpg           Újra előjött a magyar kártya. Nem az ultiparti tagjainak kezében a törzsasztalnál, hanem a szlovák politika vezérszónokainak köszönhetően a megyei elnökválasztás második fordulója előtt. A kormányfő Nagyszombatban a szlovák pártok és emberek összefogását sürgette a magyar megyeelnök-jelölt, Berényi József ellen.

            Nyitra megyében csavartak egyet az egészen, itt a szlovák nemzetiségű elnökjelöltet, Tomáš Galbavýt nevezik magyarbérencnek mind Surányban, mind Nyitrán és a megyeszékhelytől északra eső térségben. Ezzel riogatják, mozgósítják az ott élőket. Tegnap egyeztetésen vetünk részt Tomáš Galbavýval Nyitrán, megbeszéltük a további teendőket. Háttércsapata tagjaitól hallottuk, hogy az ellenfél holdudvara milyen eszközöket vet be a szlovák választók szombati választásra való mozgosítására. A hallottak alapján Nyitra megye területén az állami alkalmazottaknak parancsba adták befolyásos emberek a háttérből, kötelezően részt kell venniük a szombati választáson és azon az 1-es számú jelöltet kell karikázni. Ugyanez vonatkozik a megyei hivatal és a megyei intézmények dolgozóira is. A vasárnap déli vitaműsorban Tomáš Galbavýt tett erre utalást, sajnos a gondolatait nem fejtette ki teljes egészében.  A megyei intézmények vezetőit figyelmeztették, ha intézménye dolgozói közül kevesen vesznek részt a választáson, ennek következtében esetleg leválthatják őt az intézmény éléről. Ha ezek a hírek megalapozottak, akkor döbbenetesek sőt, túltesznek az elhíresült bajai kamuvideón is.Válaszom minderre az, ha az egyetlen kormányzó párt, a Smer a rendszerváltozás után, az egypártrendszer felszámolását követően 24 évvel megtagadja az emberektől a szabad választás lehetőségét, nyugodtan vezesse be újra az egypártrendszert!

11.jpg            Emellett figyelemre méltó az a hiszterikus plakát-átragasztás, amelynek eredménye a mellékelt fotókon látható. Tomáš Galbavý plakátjait a Szlovák Nemzeti Párt aktivistái ragsztották át uszító plakátokkal. Itt meg kell jegyezni, hogy Milan Belica a Smer és az SNS (Szlovák Nemzeti Párt) közös elnökjelöltje. Ennyire döbbenetes eszközöket is bevetnek tehát, hogy mozgósítsák szavazóikat a második fordulóra. A szombati választás emiatt nem lesz, nem lehet korrekt, civilizált, európai szellemiségű választás, hanem döntő ütközet lesz, legalábbis a kormányzó párt és az SNS felfogásában.

            Mi lehetne erre a válaszunk? Az, hogy még többen menjünk el választani a megye déli járásaiban élő jó érzésű, magyar és szlovák nemzetiségű polgárok, akik megelégelték az uszítást, a megye déli járásainak döbbenetes, hátrányos megkülönböztetését. Véget kell vetni annak, hogy azért mondunk le 10 millió eurós uniós támogatásról, azért hiúsítják meg az Ipoly-hidak megépítését, mert azok esetleg az Ipoly-mente fejlődését szolgálhatnák itt, a megye déli részén.  Vissza kell utasítanunk azt a látványos, szembe ötlő hátrányos megkülönböztetést, amikor a helyi, vidéki kultúrtámogatások elosztásánál a Csemadok Párkányi Helyi Szervezete vagy a Szalkai Helyi Szervezete támogatás nélkül marad, jobb esetben kiszúrják a szemét 100 – 150 euróval, addig a Matica slovenská (amely a Csemadokkal szemben komoly állami támogatásban részesül) Bánkeszi Helyi Szervezete 800 eurós támogatásban részesül.

12.jpg            Akik számára a megye eddigi praktikái érthetetlenek, döbbenetesek, elfogadhatatlanok, mindazok jöjjenek el szombaton választani. Azok is, akik esetleg az első választási fordulóban nem tudtak választani, hiszen minden szavazat fontos, minden  egyes választóra nagy szükség lesz. Szoros eredmény várható, ezt mutatta a vasárnap déli vitaműsor is a hírtelevízióban.  A képviselőtestületi választás eredményének tükrében leszögezhető:  a megye déli járásainak javára csupán akkor tudunk sokkal többet tenni, ha Tomáš Galbavýt választják meg megyeelnöknek a megye polgárai. Az általa vezetett megyei hivatalban 12 év után végre alapvető szemléletváltásra kerül sor. Kérjük, jöjjenek el szombaton választani!

Szerző: farkasivan  2013.11.20. 08:38 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasivan.blog.hu/api/trackback/id/tr485645013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása