Érsek Árpád Ipoly-hidakkal kapcsolatos utolsó írását két dörgedelmes csúsztatásra építette fel:  Nyitra megyei képviselő vagyok és az írása elejétől végéig azt sugallja, az MKP Nyitra megyében irányító, azaz kormányzó pozícióban van. Nos, Érsek Árpádon kívül az ország minden polgára tudja, hogy az MKP frakciója a megyei szlovák nagykoalíció és a megye elnökének egyetlen ellenzéke (azt már Érsek Árpádhoz hasonlóan kevesebben, hogy nem 13, csupán 10 képviselővel). Olyan ellenzék, amelynek fél négyzetméternyi talpalattnyi érvényesülést sem enged a szlovák nagykoalíció. Az sem igaz, hogy ebben az ügyben az MKP frakciója alig hallatta hangját a megyei közgyűlésben. Netán Érsek Árpád el szokott járni a Nyitra megyei közgyűlésre, hogy enyire tájékozott? 

21761716.jpg           Nem vagyok megyei képviselő, nem indultam a 2009-es megyei választáson, akkori országgyűlési képviselőként nem akartam egy fenékkel két lovat megülni. Az igaz, hogy korábbi ellenzéki megyei képviselőként, 2008-ban az MKP frakciója nevében javasoltam a három új határátkelő létesítését, közöttük két új Ipoly-híd  felépítését. Javaslatomat akkor a szlovák nagykoalíció képviselőinek támogatásával a megyei képviselőtestület elfogadta, 2009-ben elnyertük Brüsszel 10 millió eurós támogatását. Nem szoktam ezzel dicsekedni, mások szavait idézem: „ha megyei képviselő maradtam volna lehet, hogy az Ipoly-hidak ügye másként alakul“.

           Na de ne játszunk el a gondolattal, mi lett volna ha, maradjunk a tényeknél.  Tavaly júniusban az MKP szakmai alelnökeként kaptam itteni és magyarországi szakmai körökből erélyes jelzést arról, hogy nagyon rosszul áll az Ipoly-hidak ügye. Ha nem lépünk, végleg elbúcsúzhatunk a hidak felépítésétől. Elkezdődött hát a szó szerinti tűzoltás; kollégáimmal ingyen, bérmentve jártuk be számtalanszor a Nyitra-Pozsony-Budapest közötti háromszögben az érintettek és a felelősök közötti utat. Tavaly október 3-ig úgy tűnt, sikeresek lehetünk, megvolt a remény arra, hogy mégiscsak felhasználják az elnyert 10 millió eurónyi uniós támogatást. Azóta egyre romlik a hidak jövőképe.

            Annak ellenére, hogy Érsek Árpád, a pozsonyi közlekedési tárca előző államtitkára volt és az Ipoly-hidakról szóló, 2012 februárjában aláírt magyar-szlovák kormányközi megállapodásnál bábáskodott, azóta információhiányból és tudatlanságból fakadóan csupán arra futotta neki, hogy az általam ezügyben leírt sajtónyilatkozat63213539.jpgokra és helyzetértékelésekre szerencsétlenül válaszoljon, mint ahogyan azt néhány napja is tette. A leszakadó Ipoly-menti térségben élők számára olyannyira fontos hidak ügyében a parlamenti képviselő sajnos más érdemleges lépést azóta nem tett.

            Az utolsó két parlamenti választás eredménye mellet (amikor a szlovákiai magyar választók felének szavazata a megosztottság végett két ízben is a kosárba hullott) éppen Érsek Árpád konstruktívnak nem nevezhető megnyilatkozásai a bizonyíték arra, hogy mennyire szerencsétlen a szlovákiai magyarok politikai képviseletének megosztottsága. Amennyiben a többségi nemzet tagjai számára áldásos a politikai pluralizmus, a 8,5 százaléknyi magyarság számára rettentően káros. Számbeli és minőségi vonatkozásban soha nem volt ennyire gyenge a parlamenti képviseletünk, mint ma. Ki tapsol ebben a helyzetben, a megosztottságunk kinek könnyíti meg a helyzetét? Nem nehéz kitalálni. A szinte mindennapi acsarkodás, sárdobálás csak elmélyíti a korántsem kedvező helyzetet. Maradjunk végre a tényeknél, a tárgyilagos, célirányos, szakmailag megalapozott, hatékony érdekérvényesítésért kiált a szlovákiai magyar polgárok zöme.

            Végül egy frappáns, vicces epizóddal zárom az írásomat. Másfél éve Ráróson, az Ipoly-híd átadási ünnepségén beszédbe elegyedtünk az R7-es déli gyorsforgalmi út további sorsáról az akkori közlekedési államtitkárral. Érsek Árpád olyannyira biztos volt abban, hogy 2013 tavaszán elkezdik az út első szakaszának építését (tőle szkeptikusabb voltam), hogy azt ajánlotta, egy karton borban fogadjunk, hogy az általa meghatározott időben valóban elkezdik az R7-es építését. Vehemnciájával rábeszélt, így hát fogadtunk. Köztudott, hogy a pozsonyi közlekedési tárca mai vezetése idén januárban az R7-es első szakaszainak építését a megvalósításra váró beruházások listájáról törölte. Nem kezdik el idén tavasszal az első szakasz, jövőre tavasszal pedig a második szakasz építését, ezzel rendkívül bizonytalanná vált a gyorsforgalmi út további sorsa.

Immár negyedik hónapja várom Érsek Árpád elvesztett fogadásának árát, a karton bort. Azóta tehát se gyorsforgalmi út, se bor. Na erről ennyit......

Szerző: farkasivan  2013.05.18. 22:23 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasivan.blog.hu/api/trackback/id/tr975306466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása