mezgaz.jpg          

A mezőgazdasági és földművelési tárca újra bevezette a mezőgazdaságban használatos, kedvezményes adókulccsal megterhelt piros gázolajat, igaz más formában. Ezúttal nem színezik meg a gázolajat, sőt jövedéki adóterhét  sem csökkentik le, hanem állami dotációt nyújtanak a gazdáknak. Mindenképpen dicséretes ez a lépés, általánosan segítheti a jobb sorsra érdemes ágazatot. Az intézkedés árnyoldala, hogy nem a valóságban felhasznált gázolaj után számítják ki a támogatást, hanem a vetésterület nagysága alapján. Ezzel az állami támogatás csak részben enyhíti a költségeket, hiszen hektáronként csupán 25,45 liter után jár az újszerű támogatás, az állattenyésztésnél 54,30 literig nagy állategységenként. Az állami támogatás összege 153 euró 1000 liter gázolajra. Erre az évre a minisztérium 10 millió eurónyi keretet szán a támogatásra, vagyis a keret kimerítéséig lehet azt igénybe venni. Jelentős adminisztratív teherrel számoljanak az igénylők, összesen 11 féle bizonylatot és mellékletet kell majd a kérvényhez csatolni. Emiatt feltételezhető, hogy csak a nagy gazdálkodók veszik igénybe a támogatást, a kisebb gazdák és családi farmok részéről valószínűleg gyérebb lesz az érdeklődés. A Magyar Közösség Pártja szerint nagyon komoly hiányossága ez az újonnan bevezetett üzemanyagtámogatásnak. Az előző rendszer, amelyben a színezett, kedvezményes adókulccsal megterhelt  gázolaj minden gazdálkodó számára elérhető, vagyis sokkal igazságosabb volt.

            2013-ban a terület alapú, kiemelt támogatás összege is megemelkedik a tavalyi 174 euróról  190 euróra hektáronként.  Örvedetes ez, azonban még így is elmarad a szomszédos országokban alakalmazott 220 – 240 eurós hektáronkénti támogatástól, mert Szlovákia korántsem egészíti ki az uniós támogatást hazai forrásokkal a brüsszel által megengedett felső határig. Ezzel tehát nem javul a hazai gazdák konkurenciaképessége még a Közép-európai térségben sem, nem is beszélve a Lajtán túli gazdákkal történő összehasonlításról. Bíztató volt, amikor a kormányfő visszatért Brüsszelből, az Európai Tanács közgyűléséről, ahol elfogadták az Európai Unió költségvetését a következő, 2014 - 2020 közötti időszakra. Szlovákia számára 210 eurós hektáronkénti területi alapú támogatást harcoltak ki, ami tovább növekedhet. A tanács elfogadta Szlovákia javaslatát, mely szerint a Vidékfejlesztési Alapban fel nem használt támogatás átcsoportosítható lesz a területi alapú támogatásra az eddigi 15 százalék helyett a jövőben az alap 25  százalékának magasságáig. Ez mindenképpen sikerként könyvelhető el, ám csak 2014-től lesz érvényben.

            Tavaly és tavalyelőtt a szarvasmarhatenyésztés állami támogatásának jelentős lecsökkentése borzolta a gazdák kedélyét. A tavalyi 12 milliós keret idén egy millióval megnövekszik, egy fejőstehénre az állami támogatás ezzel megnövekszik 92 euróra. A Magyar Közösség Pártja meglátása szerint így is méltatlanul alacsony a szarvasmarhatenyésztés állami támogatása. Főleg nemzetközi összehasonlításban. Az utóbbi években jelentőse megcsappant szarvasmarha-állomány bővítése ettől nem fog beindulni, nem jönnek létre újabb munkahelyek az agrárágazatban.

            Magyarországon nemrégen megszületett az új földtörvény, amely a jövőre megszűnő moratórium utáni időszakban az uniós jogszabályokkal összhangban biztosíthatja azt, hogy a magyar termőföld döntő többsége hazai kézben maradjon. A törvény elfogadását követően megszólalt a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari  Kamara szóvivője, aki a gazdák és a földtulajdonosok nevében a szlovák agrártárca vezetőinek figyelmébe ajánlotta az új magyar földtörvényt, követendő példának minősítette a jogszabály irányvonalát. Kevesebb, mint egy év van hátra, éppen ezért a Magyar Közösség Pártja a Szlovák Földművelési Minisztériumtól és a pozsonyi törvényhozástól elvárja, hogy úgy módosítják a szlovák földtörvényt, hogy az a moratórium letelte után is biztosítsa a termőföld hazai kézben tartását.

            A következő uniós költségvetési időszakban javulhat az agrárágazat helyzete, azonban a részletekre kell majd alapvetően odafigyelni. A Magyar Közösség Pártja meggyőződése: a sűrűn vetettek termesztése mellett nyereségessé kell tenni az állattenyésztést, ezen belül a szrvasmarha tenyésztést, a zöldség- és gyümölcstermesztést is. Létre kell hozni a hazai termelői-értékesítési hálózatokat, el kell érni a hazai termények és húsféleségek eddigieknél sokkal szélesebbkörű bejutását az értékesítési láncolatba, a vendéglátás és a közétkeztetés területére. Ösztönözni kell a háztáji gazdálkodás újbóli beindítását, esélyt adva mindezzel a vidéken élők megélhetésére.

 

Szerző: farkasivan  2013.03.13. 07:59 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasivan.blog.hu/api/trackback/id/tr145132111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása