Néhány hete megszakadt az R7-es déli gyorsforgalmi út első szakaszainak előkészítése, a közlekedési tárca törölte azokat a megvalósításra kerülő beruházások listájáról. A napokban meghiúsult az Ipoly-hidak előkészítése is, világossá vált, hogy belátható időn belül nem épülnek fel a hidak. Nem nyílnak meg ezzel újabb határátkelők, amelyeket a tavaly megkötött 90 határmetszési pontról szóló magyar-szlovák kormányközi megállapodás is tartalmazza. Csupán filozófiai kérdés: ezek a fejlemények netán annak a következményei, hogy a megosztottság következtében jelentősen meggyengült a szlovákiai magyarság politikai képviselete, ezzel együtt Dél-Szlovákia érdekérvényesítésének képessége? A rendszerváltozás óta soha nem volt oly kevés képviselője a magyarságnak a pozsonyi törvényhozásban, mint manapság. A komáromi Duna-híd története sem lefutott téma, mert ugyan Magyarország és Szlovákia megkötötte a hídról szóló kormányközi megállapodást, ma még azonban beláthatatlan az unión belüli Kohézió Barátai Csoportjának jövőbeni sikere. Ha netán a következő uniós költségvetési időszakban nem sikerül a kohéziós politika (ezen belül a közlekedési infrastruktúra) forrásait az eddigi szinten megtartani, semmi garancia nincs arra vonatkozóan, hogy a közlekedési infrastruktúra lecsökkent keretében a mai szlovák kormány továbbra is prioritásként kezeli majd a komáromi Duna-hidat, mondjuk az északi D1-es autópálya befejezése valamint a Trencsén megyében és Nagytapolcsány mellett haladó R3-as gyorsforgalmi út mellett.
Eközben rohamosan növekszik a munkanélküliség, hihetetlenül leromlott a vállalkozási környezet, a leszakadó (keleti és déli) régiók méginkább leszakadnak, a kormány saját sorsukra hagyta őket, nem törődik a problémamegoldásukkal. E tekitetben hihetetlen kárt okoznak a legutóbbi törvénymódosítások is. Az iparosok és kisvállalkozók az eddigieknél nehezebben juthatnak állami támogatáshoz, a nagyvállalatok azonban akkor is adókedvezményekhez jutnak, ha nem hoznak létre új munkahelyeket. Az üzletláncokról szóló törvény módosításának erdeménye az lesz, hogy még kevesebb hazai élelmiszer és áru kerül a polcaikra. 1993-ban Szlovákia önellátása élelmiszerből majdnem 100 százalékos volt, tavaly csupán 41 százalékos. Úgy tűnik, a kormánynak és a törvényhozásnak ez is magas érték.
Mindez annak az eredménye, hogy a mai kormány választási igéreteivel ellentétesen nem a hazai és a kisebb gazdasági szereplőket támogatja, hanem a külföldieket és a nagyokat a globalizáció jegyében. Semmi jelét, kézzelfogható eredményét sem tálalja annak, amit a választóinak megígért. Itt meg kell jegyezni, hogy a tavalyi parlamenti választáson az egyetlen kormányzó párt, a Smer százazer szavazattal többet gyűjtött be Dél-Szlovákiában, mint 2010-ben. Bizonyára a magyar ajkúak közül is rengetegen rájuk szavaztak. A leírtak alapján leszögezhető, hogy a kormány „nagy mértékben meghálálta” a szavazatukat. Ha leszűrjük mindebből a tanulságot: sorsunkra hagytak bennünket, úgy tűnik, csak magunkra számíthatunk.
Hogy mit kellene tennünk ebben a kiszolgáltatott, sanyarú helyzetben, az a következő jegyzetemben lesz olvasható.
