Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési tanácsának elnöke megnyitotta a tanács ülését és köszöntötte a tanács 23 megjelent tagját.

            A gazdasági és régiófejlesztési tanács tagjai megvitatták a parlamenti választás és a választási kampány tanulságait. A gazdasági és a régiófejlesztési programot megfelelőnek, továbbra is időszerűnek tartják, akár az aktuálisan jóváhagyott kormányprogram tükrében is. Ki kell azonban azt egészíteni konkrét célkitűzésekkel, amelyek megfelelően reagálnak a Gömörben, Bodrogközben, az Ipoly- és a Garam-mentén tapasztalható tartósan kedvezőtlen helyzetre valamint a kialakult kedvezőtlen állapotra Komárom térségében, ahol a nagy munkáltatók (hajógyár, Nokia) lényegében tönkrementek.

Az elmúlt két év tapasztalataira, a szakmai konferenciák tanulságaira és a választási kampány során lezajlott polgárokkal történő megbeszélésekre (visszajelzésekre) alapozva ki kell dolgozni és a széleskörű társadalmi, szakmai és vállalkozói körökben elfogadtóvá kell tenni Dél-Szlovákia felzárkózásának stratégiáját, mindenekelőtt gazdasági és régiófejlesztési vonatkozásban. Ez lehet ugyanis megmaradásunk, kultúránk és hagymányaink ápolásának alapja, amelyre felépítményként kell ráhelyezni a kulturális, társadalmi és önrendelkezési stratégiánkat.

            Pozitívan értékeljük, hogy Szlovákia 2012. első negyedévében, éves indexszel mért gazdasági növekedése elérte a 3,1 százalékot. A kormánytól elvárjuk, hogy a vártnál magasabb gazdasági növekedésből adódó erőteljesebb adóbevételek egy részét bespájzolja rosszabb időkre a fokozott költekezés helyett.  Elvárjuk továbbá a kormánytól, hogy tekintettel Szlovákia euróövezeti tagságára a Görögországban kialakult helyzet következtében olyan intézkedéseket foganatosít, amelyek stabilizálják Szlovákia pozícióját a pénzpiacokon és biztosítja a polgárok, vállalkozók és a vállalatok betéteinek stabilitását, aktívái értékmegóvását.

            Az MKP GRFT az aktuálisan elfogadott kormányprogramot általános, konkrét intézkedésektől mentes dokumentumnak tekinti, amely az államháztartás és a gazdaságpolitika tekintetében mindenféle beavatkozásra lehetőséget ad a kormánynak. A régiófejlesztés területén pedig egyetlenegy konkér intézkedést tartalmaz, amely az északi terület számára hozhat pozitív változást. Úgy gondoljuk, hogy a déli térségben semmilyen pozitív változást sem tapasztalhatunk majd a jövőben, sajnos a leszakadó régiók helyzete tovább romolhat.

A tanács konkrét javaslata:   a személyi jövedelemadó 2 százalékát az adózó felajánlhatja a civil szervezetek mellett egyik szülőjének is, amennyiben az nyugdíjas vagy rokkantnyugdíjas és havi nyugdíja nem haladja meg a 350 eurót.

Indoklás: jövő év elején az eddigiektől méltányosabb nyugdíjemelés várható. Tekintettel a Szociális Biztosító növekvő hiányára és az államháztartás fokozottabb konszolidációjára, a további emelkedés erősen megkérdőjelezhető.

Az MKP GRFT tagjai pozitívan értékelték a régiókban kihelyezett tanácsüléseket a választási kampányt megelőzően. Ősztől folytatni kell a kihelyezett ülések sorát keletről nyugati irányban. A sorban következő helyszínek a Nagykürtösi és a Lévai járások lesznek.

Szerző: farkasivan  2012.05.21. 22:16 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasivan.blog.hu/api/trackback/id/tr574530606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása