A gazgaságpolitika egyik legfontosabb pillére ma a gazdaság dinamikájának mértéke, a gazdaság növekedésének vagy hanyatlásának aránya. Államháztartások állapotát, kormányok sorsát, kontinensnyi országok fejlődését döntheti el. Pedig, mint ahogy egyik tavalyi írásomban bemutattam, valójában nehezen mérhető adat a gazdaság valódi dinamizmusa (növekedése vagy hanyatlása). Igencsak eltorzult sémák, korszerűtlen módszerek alapján mérik a gazdaság alakulását. A végeredmények gyakran pontatlanok, nem ritkán csupán a tendenciákat képesek körülírni. Mint ahogyan a szólás-mondás szól: statisztika a pontatlan adatok pontos gyűjteménye.

            Eddig úgy tudtuk, hogy a közgazdaságtan és a gazdaságelemzés egzakt, egyértelműen meghatározott, mérhető tudomány illetve tevékenység. Azonban a gazdasági válság kitörése óta a leghíresebb szaktekintélyek sem tudnak mit kezdeni a helyzet értelmezésével, nem működnek a megszokott sémák, definíciók. A tudomány máig adós a megoldás felvázolásával. Pedig a válság kitörése óta eltelt hat év.

           Nézzük, milyen ellentmondásokkal kell megküzdenünk a gazdaság teljesítőképességének mérése közben, mik rejtőznek a számok mögött. Egy sor tevékenységről tudunk, amely gazdasági eredményt produkál, mérhető GDP-növekedést eredményez, közben hihetetlen károkat okoz akár a környezetünkben, akár erkölcsi szempontból. Például szolgálhat az arany kitermelése ciántechnológiával vagy akár a palagáz kitermelése (máig kérdéses: esetében a gazdasági haszon vagy a környezetrombolás mértéke súlyosabb?).  Utóbbi esetben a pornográfia vagy a szerencsejátkékok, amelyek függőséget okoznak. Hova sorolná a tisztelt olvasó az internet általános elterjedését, amely a gyermekek tízezreinél okoz függőséget valamint a testmozgás teljes visszafejlődését?  Mindennek következménye a testi-lelki betegség, amelynek orvoslása a társadalombiztosítást terheli.  És amikor a tevékenység GDP-növekedést eredményez, ám túllépi a törvényesség határát, csupán bűncselekménnyel végezhető úgy, hogy GDP-növelő forgalmat eredményezzen? Mit kezdjünk azzal a helyzettel, amikor az ország gazdasága ugyan lassú mértékkel növekszik, közben széles társadalmi csoportok lecsúsznak, elszegényednek, szétnyílik a jövedelemolló, rohamosan elvékonyodik a középosztály?  És azzal az ellentmondásal, amikor az adott ország gazdasága nő, ám a foglalkoztatottság nem, a munkanélküliség egyre inkább elmélyül? A gazdaságpolitikában tehát megszűnt az automatizmus, az eddig jól működő sémák sorra csődöt mondanak. A közgazdaságban a számok mögött súlyosabban jelenik meg  a lélktani, pszichés oldal, mint korábban.  Itt az ideje, hogy átértékeljük a gazdasági növekedés/csökkenés mindenhatóságát, amely egyetlen figyelemmel kísért mértékegységként jól szolgálta a neoliberális gazdaságpolitikát. Az idevágó kérdés pedig így hangzik: vajon a legmagasabb GDP-vel bíró országok lakossága ma a legboldogabb? A boldogságfaktor mérései nem ezt bizonyítják.

            Nyilván a mérhető gazdasági adatok, a technokrata megközelítés mellett egyre inkább időszerű az erkölcsi, szellemi állapot, a boldogságindex mérése is. Számos kutatás, felmérés bizonyítja ezt. Sőt, létrehozták ennek a módszerét, a HDI (Human Development Index) mérését, amely társadalmi, kulturális, művelődési, szociális és egészségügyi paramétereket is magába foglal. Nagy-Britanniában és Franciaországban a GNH (Gross National Hapiness) index mérésének bevezetését fontolgatják, amely a GDP-vel együtt a boldogság számos társadalmi tényezőjét is felméri, ezzel együtt inkább megfelel egy ország gazdasági-társadalmi állapotának felmérésére, mint önmagában a GDP.