A gazdasági válság, főleg az adósságválság következtében a Mediterrán térség lassan, de biztosan az unió perifériájává válik. Közép-Kelet-Európa térsége az uniós csatlakozás kezdetétől egészen máig perifériaként volt számon tartva. A központ, a kemény mag a Lajtán túl található nyugati és északi irányban. A válság következtében pedig kiéleződött a harc a központ és a periféria között. A déli periféria harca az adósságválság végett zajlik, a közép-keleti periféria pedig gazdasági érvényesülése, a nyugati pénzszivattyúk enyhítése végett. Ennek élharcosa Magyarország, ám Szlovákiában is hamarosan beindulhat hasonló törekvés, mert a tetemes államadósság-növekedés végett nem biztos, hogy lesz más kiút az adósság gyűrűjéből. A pénzügyi, közüzemi szolgáltatások, az energiahordozók piacán az utóbbiak ki szeretnének törni az alárendeltségből. Amennyiben a szolgáltatások hazai szolgáltatókkal olcsóbban megoldhatók, miért kellene eltűrnie a lakosságnak és a vállalkozóknak a felesleges, túlméretezett kiadásokat? Bulgária esete intő példa kell, hogy legyen. A központ a perifériákon eddig extrabevételekhez jutott. Ám a válság átírhatja az eddgi, megszokott forgatókönyvet.
Mindezzel szorosan összefügg az unió következő, 2014-2020 közötti költségvetése körüli herce-hurca. Elindult a küzdelem a források újraelosztásáért. Mivel egyre erőteljesebb a közép-keleti periféria nyomása a nyugati pénzszivattyúk enyhítésére, visszafolytására, a Lajtán túl egyre erőteljesebben csökken a szolidaritás hajlandósága, ami a kohéziós források megkurtításában nyilvánul meg. Az év elején sikerült megtalálni az ideiglenes kompromisszumot. A szlovák kormányfő Brüsszelből hazajövet diadalittasan jelentette ki, hogy a Kohézió Barátai érdekcsoport sikeresen szerepelt, Szlovákia jött ki a Kelet-Közép-európai térség országai közül legjobban a küzdelemből, kohéziós forrásai más országokkal szemben jelentősen megnövekednek. Erre néhány hete mi történt? A Lisszaboni Szerződés értelmében első ízben az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia az unió 7 évre szóló költségvetését. Mivel ennek még nincs meg a pontos szabályzata, az unió köztársasági elnökei és a kormányfők alkotta Európai Tanács úgy nyújtotta be jóváhagyásra az Európai Parlamentbe a költégvetést, hogy vagy jóváhagyják, vagy elvetik azt, az EP képviselők nem fogadhatnak el módosító és kiegészítő javaslatokat. Mivel az év eleji kompromisszum nagyon hosszadalmas tárgyalássorozat eredményeként született meg és igencsak törékeny.
Az Európai Parlament pedig a szocialista frakció javaslatára elvetette a költségvetés javaslatát. Azzal indokolták meg, hogy ne kiskorúsítsák az Európai Parlament képviselőit. Mivel a szocialista frakció tagjai az szlovákiai egyetlen kormánypárt, a Smer EP képviselői is, ők is megszavazták a költségvetés javaslatának elutasítását. Vessük össze lépésüket a kormányfő januári diadalittas kijelentéseivel. Ugye mekkora ellentét tátong közöttük? Egyáltalán a tisztelt képviselők megbeszélték pártbeli elnökükkel, a kormányfővel, mielőtt elutasították az unió költségvetését?
Ezek a kédések helyénvalók és időszerűek. Annál is inkább, mert a fent leírt indokok végett a kialakult helyzet nagyon is megfelelhet az unió legerősebb országainak ahhoz, hogy végérvényesen jelentősen lecsökkentsék az unió költségvetését, hogy immár az hiány, deficit nélküli legyen. Ne legyünk naivak, ilyen konstellációban leginkább a kohézióra szánt forrásokat kurtítanák meg. Újra csak a fent leírt indokok végett. Németország, Franciaország, Nagy-Britannia vezetői pedig joggal érvelhetnének azzal, hogy a térség országai sem szavazták meg a költségvetés nehezen kialkudott javaslatát az Európai Parlamentben. Ki fogja majd ennek a következményeit elviselni? Újra csak a kelet-közép periféria országai és azok lakossága. Azok a feltörekvő országok, amelyek egy bölcs kompromisszum következtében az uniós második legerősebb csoportját alkothatnák a déli periféria leszakadását követően.
Vessük össze a költségvetés körüli hercehurcát az Európa 2020 programmal, a kontinens, az unió igen ambiciózus gazdasági felzárkózási programjával, amely 2020-ra kontinensünk versenyképességét hivatott szavatolni a globális világgazdasági versenyben. Vajon jót tesz neki? Semmiképpen. A programban megfogalmazott célkitűzések megvalósíthatók egy lényegesen megkurtított költségvetéssel? Nem tartom valószínűnek.
Végül feltehetjük a kérdést: valójában létezik még Közép-Kelet-Európa? Igenis létezik és éppen ebben a turbulens, viharos időszakban kellene a térség országainak zárnia, még szorosabbá tenni együttműködésüket a hatékonyabb érdekérvényesítés érdekében. A Kohézió Barátai informális csoportosulás kezdetnek megfelelő volt, ám tovább kell lépni. Hiszen térségünk az eddigieknél többet érdemel. El kellene például érni, hogy úgy módosulhasson a közbeszerzések szabályzata, hogy a nagy közlekedési infrastrukturális pályázatokon helyezetbe kerüljenek a hazai vállalatok, pályázók, a regionális, kisebb ívű pályázatokon pedig a régióban tevékenyekedő kis- és közepes vállalkozók. A közétkeztetésben pedig lehetőséget kell adni a helyi termelőknek, gazdáknak. A köbeszerzésekben kritériumként kell megjelennie a regionális és a helyi érdeknek!
Máskülönben térségünk, szűkebb, tágabb pátriánk a lehetőségek elfolytása végett végérvényesen leszakad. Elrettentő például hadd szolgájon a mezőgazdaság és az élelmiszeripar vesszőfutása a rendszerváltozás óta, ezen belül az uniós csatlakozásunk óta eltelt időszakban. Szlovákia létrejötte idején az ország önellátása élelmiszerekből 98 százalékos volt, ma alig haldja meg a 40 százalékot. A folyamat egyértelmű vesztese pedig az ország déli térsége, az ország korábbi éléskamrája. A két ágazat talpraállítása lehet térségünk egyik legfontosabb kitörési pontja, hiszen térségünk adottságaira kell építenünk. Nem pedig könyöradományért folyamodni, a csodára várni.
