Nyitra Megye Önkormányzata megtartotta 10. képviselő-testületi ülését. A megye áruba bocsájtja feleslegessé vált ingatlan vagyonát. Közöttük családi házat kerttel Gadócon, mezőgazdasági műhelyt a hozzá tartozó beépített területtel és udvarral Gadócon, középiskolai kollégium épületét Ógyallán, egykori raktárhelyiségeket Érsekújvárban, telkeket Vámosladányban. A kínálati eljárás meghirdetését a megyei önkormányzat jóváhagyta, a pályázati bizottságba Becse Norbert, az MKP megyei frakcióvezető-helyettese került. Maga a pályázat és további tájékoztatás a megye honlapján lesz hamarosan olvasható – www.unsk.sk

01_5.JPGA megyei önkormányzat gimnáziumok számára jóváhagyta a fenntartó önrészét EU-pályázatok benyújtásához az olvasási, matematikai, pénzügyi és természettudományi készségek megnövelése céljából. Köztük az ipolysági Szondi György Gimnázium, a zselízi Comenius Gimnázium, valamint a Párkányi Gimnázium részére.

A megyei képviselő-testület megválasztotta a Leader társulások pályázatait elbíráló bizottságokat. Az 1. Leader bizottságban az MKP képviselőcsoportját Orosz Örs képviseli, míg a megyei Leader hálózatban részt vevő két Leader társulás köreiből beérkezett pályázatokat elbíráló, 2. bizottságban az MKP frakcióját Csenger Tibor alelnök képviseli.

Nyitra Megye Önkormányzata górcső alá vette a Vágsellyei járásban kialakult helyzetet az orvosi készültséget illetően. Mivel a készültség máig sem tudott a vonatkozó jogszabályokkal összhangban, a járásban élő polgárok, páciensek megelégedésére létrejönni, alapos elemzésnek vette alá a felelősök eddig megtett lépéseit. Egyúttal elmarasztalta a készültséget megszervező és fenntartó orvos hozzáállását, visszautasította illetéktelen támadását. A testület felszólította a felelősöket a kialakult helyzet mihamarabbi orvoslására.

2016-ban a megyei önkormányzat az Integrált Regionális Operatív Program (EU) fejlesztési keretébe 13 szakközépiskolát javasolt, szakoktatásuk színvonalának alapos megnövelése céljából. A középiskolák projektjei közül a legmagasabb támogatásban az Érsekújvári Ipariskola részesül, 1,7 millió €  összegben, őt követi a Komáromi Ipariskola 1,4 millió € költségvetésű projektje. A megyei testület hétfői határozatával további hat szakközépiskola kerül az IROP által meghirdetett támogatási programba. A program irányító hatósága korábban meghatározta, a megye keretéből mekkora hányad jut a megyeszékhelyen, Nyitrán működő szakközépiskoláknak. Emiatt a tegnapi döntés alapján négy további, nyitrai középiskola kerül az IROP programjába. Rajtuk kívül a Vágsellyei Összevont Szakközépiskola és a Verebélyi Szakközépiskola. A programba javasoltuk a megyei fenntartású Párkányi Szakközépiskolát, valamint a Lévai Gépipari Szakközépiskolát, ám nem feleltek meg a program szigorú feltételeinek (diáklétszám és annak dinamikája). Ám elértük, hogy számukra a szakoktatás színvonalának alapos megnövelését a megye saját forrásaiból biztosítjuk majd 2019-ben.

Megyei önkormányzati határozatával társult Nyitra megye a Duna Stratégia 2014-2020 Program keretében magyar, bolgár, szerb, moldáv partnereivel együtt egy olyan szakmai programba, amellyel a megyei szintű Duna-menti térségek összehangolhatják területrendezési és regionális fejlesztési elképzeléseiket.

A Nyitra Megyei Önkormányzat MKP képviselőcsoportja az utóbbi 5 évben rendre valamelyik megyei fenntartású oktatási, kulturális, egészségügyi vagy szociális intézményben tartotta meg tanácskozását. Hogy megyei képviselőként megismerkedjünk az intézménnyel és segítő kezet nyújtsunk ügyeinek, problémáinak megoldásában. Szem előtt tartva a magyar tanítási nyelvű vagy részben magyar tanítási nyelvű megyei középiskolák fejlődését, tevékenységét. A frakciónk legutóbbi ülésére a megyei önkormányzat 10. képviselő-testületi ülését megelőzően az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban került sor. A gimnázium igazgatónője, az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola igazgatónője, valamint Érsekújvár polgármestere és megyei képviselője jelenlétében a gimnázuim jövőjét, lehetséges szerkezeti átalakítását boncolgattuk. A megoldások sorában megvitattuk az érsekújvári magyar oktatási központ létrehozásának lehetőségét. Előbb a gimnázium vertikális összevonását a magyar alapiskolával (esetleg óvodával), majd a megyei fenntartású középiskolák magyar tagozatainak horizontális összevonását egy erős iskolaközpont létrehozásával, amelyben helyet kapna a gimnázium, az ipariskola, a kereskedelmi akadémia és az egészségügyi középiskola. Végül leszögeztük, hogy mindkét lehetséges út csupán alulról jövő kezdeményezéssel veheti kezdetét, amikor a diákok szülei és maguk a diákok, valamint az érsekújvári értelmiség fejezi ki óhaját, akaratát egy ilyen stratégiai jelentőségű változás megtételéhez. Az MKP megyei képviselőcsoportja csupán az ilyen irányú, széleskörű kezdeményezésre hivatkozva indítványozhatja a gimnázium fenntartójának, Nyitra megyének hozzájárulását.

 

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője

Szerző: farkasivan  2019.02.05. 08:31 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasivan.blog.hu/api/trackback/id/tr1514608926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.