A 21. század elején a sikeres, modern vállalatoknál teljesen természetes a társadalmi felelősségvállalás, szűkebb-tágabb környezetükben végeznek jótékony tevékenységet. A településen, ahol termelnek kiveszik a részüket a sporttevékenység támogatásából, hozzájárulnak a helyi vagy regionális kultúrtevékenység sikeréhez, részt vesznek a szociális és egészségmegőrző programok fejlesztéséhez, felkarolják a helyi kezdeményezéseket. Védelmezik, óvják az alkalmazottaik és azok családtagjainak egészségét, testi és lelki épségét. Legtöbbjük élen jár a település és a régió gyarapodásának, felemelkedésének elérésében. Mindezt a társadalmi felelősségvállalás jegyében teszik.

            A Konrad Adenauer Alapítvány 2010 tavaszán Pozsonyban tartott konferenciát a szociális piacgazdaságról az Európai Néppárt tagjainak, az MKP, SDKÚ, KDH politikusainak részvételével. Az alapítvány elnöke mellet az akkori pártelnökök nyitották meg a konferenciát: Csáky Pál, Mikuláš Dzurinda, és Ján Figeľ. A szociális piacgazdaság szociális vonatkozásairól Sárközy Klára, Iveta Radičová és Július Brocka tartott előadást. A szociális piacgazdaság gazdasági vetületéről pedig Eugen Jurzica, Anton Marcinčin és jómagam.

            A beszámolókat követően következett a vita, melynek keretében az egyik felszólaló Viliam Páleník, a Szlovák Tudományos Akadémia ismert elemzője feltette azt a kérdést, hogy mit gondolunk a gazdaság szereplőinek társadalmi felelősségvállalásáról. Néhány pillanat erejéig néma csend hasított az előadóterembe, majd a csöndet megtörve elsőként szót kértem.

            Fordított logikával, elrettentő példaként elmondtam egy friss történetet, tipikus esetét annak, hogyan nem szabad értelmezni a gazdasági szereplők társadalmi felelősségvállalását. Elmondtam a párkányi Smurfit Kappa papírgyár akkor éppen aktuális esetét úgy, ahogyan  azt a papírgyár dolgozóitól hallottam. A papírgyár tulajdonosainak és vezetőinek társadalmi felelőtlenségéről beszéltem. A gazdasági válság begyűrűzését követően (mint utóbb kiderült, jó ürügy volt ez a gyár bezárására) visszanyesték a kereskedelmi osztály kereskedőinek a „szárnyát”, jelentősen szűkítették a hatáskörüket és felségterületüket a kereskedelemben. Eközben a számviteli osztályon és a controlling csoportnál felsőbb utasításra furcsa módon metodikát  változtattak a gazdasági eredmények kimutatásáról, addig-addig csűrték-csavarták a számokat, míg megszülték a gazdasági eredmény piros számait. Ezek alapján rövidtávú és középtávú gazdasági előrejelzést készítettek, amelyek borús képet festettek a papírgyár  jövőjéről. A következmény ismert: a Smurfit Kappa cégcsoport központjában, Párizsban a kozmetikázott gazdasági kimutatás alapján döntöttek, ezzel megpecsételődött a papírgyár sorsa. A gyár jobb sorsra érdemes dolgozói közül a tájékozottabbak elmondták, hogy a papírgyár bezárásának okai máshol keresendők. A Smurfit Kappa párkányi papírgyár gerincét a Fluting nevezetű barna csomagolópapír-alapanyag termelése képezte, ebből állították elő a csomagoló-kartondobozokat. A cégcsoporton belül nem volt konkurrenciája sőt, hatalmas gyártókapacitásának köszönhetően a párkányi papírgyár nemcsak testvérét a párkányi Smurfit Kappa Csomagolóüzemet látta el alapanyaggal, hanem a cégcsoport más üzemeit is. Sokáig sebesen robogott a szekér. Mígnem a cégcsoporton kívüli, de érzelmi szálakkal a cégcsoport legfőbb részvényeséhez kötődő (?) finn papírgyárat kellett megmenteni, amely úgyszintén Fluting alapanyagot gyárt(ott) és a válság következtében beszűkült a piaca. A rossz nyelvek szerint nem zárható ki, hogy megmentéséért áldozták fel a párkányi papírgyárat.

            Persze, a papírgyár vezetője a krízismanagement szóvivőjének felbérelte a pozsonyi DRS ügynökség igazgatóját, aki a leépítés és a bezárás egész folyamata alatt cáfolta a megcáfolhatatlant, rózsaszínűre festette a végkifejletet. A papírgyár utolsó előtti vezérigazgatója, a belga Dirk Pot, akit a gyár dolgozói közül sokan tiszteltek és megbecsültek idejekorán nyugdíjaztatta magát, nyilván nem akart hozzájárulni a papírgyár bezárásához.

            Ebben az esetben a társadalmi felelősség a 300 dolgozó vagyis 300 család további sorsa iránti felelősségvállalás lett volna az adatok módosítása következtében kikényszerített, valójában indokolatlan, felesleges megszüntetés helyett. Olyan régióban, ahol az elbocsájtott dolgozóknak az esélye arra, hogy munkahelyet találnak, elenyésző. A Nyugat-európai tulajdonos társadalmi felelősségvállalása sajnos Európa másik régiójában öltött testet, a kontinens északi szegletében. A párkányiak valamint a Duna- és Garam-mentén élők kárára. Ez a társadalmi felelősség helyett a társadalmi felelőtlenség tanulságos, az érintettek számára nagyon fájdalmas esete.

 

 

Szerző: farkasivan  2012.09.17. 20:25 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasivan.blog.hu/api/trackback/id/tr974784246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása