Tavaly ősszel a Magyar Koalíció Pártja Gazdaságpolitikai és Régiófejlesztési Tanácsa égisze alatt regionális szakmai fórumokat szerveztünk a helyi gazdaságfejlesztésről. Nálunk a téma igencsak gyerekcipőben jár, ezért magyarországi szakértők és szervezők ismertették meg az új szakterület rejtelmeivel a honi önkormányzati tisztviselőket, vállalkozókat, szervezőket és az érdeklődőket. Nem véletlen, hogy Magyarországon a munkanélküliséggel leginkább sújtott keleti megyékben fejlődik legdinamikusabban a tudatos helyi gazdaságfejlesztés. A szakmai fórumok egyik tanulsága alapján azt javasoltuk, hogy a helyi és háztáji zöldésgtermesztés és állattenyésztés újbóli fellendítése érdekében módosításák a közbeszerzés jogszabályát. Lehetővé kell tenni a jogszabályban a közétkeztetés, az iskolai étkezdék és az önkormányzat által üzemeltetett éttermek számára, hogy az alapanyagot őstermelőktől vásárolhassák meg, amennyiben a helyi gazdák zöldséget, gyümölcsöt és húsféleséget kínálnak számukra.  Emellett meg kell szüntetni a jogszabályban, hogy a termék ára kizárólagos kritériuma legyen a közbeszerzésnek. Más kritériumokat is figyelembe kelljen venni, például a termékek frisseségét, a beszerzés és a szállítás gördülékenységét. Az őstermelőt kell mindezzel helyzetbe hozni, mert ezzel munkahelyeket létesíthetünk.

            Tegnap a mezőgadasági miniszter ugyanezt javasolta, sőt javaslatát hasonló érvekkel támasztotta alá. Elmondta, hogy a nyugati országrész iskolai étkezdéiben a szárnyasok 96 százaléka külföldi eredetű, csupán 4 százalékuk hazai. Egy év kellett ahhoz, hogy a javaslatunk révbe érjen, hiszen a legiszlatív kezdeményezés legszakavatottabb politikusa nyújthatja be hamarosan a vonatkozó törvény módosítását. Javaslom, hogy várjuk ki a végét, ugyanis a törvénymódosítás szövevényes buktatóin fennakadhat a kétségkívül jelentős kezdeményezés. A helyi gazdaságfejlesztés egyik fontos szegmensére mutatott rá a mezőgazdasági tárca vezetője, ezzel végre komoly lehetőséget kaphatnak az őstermelők és a gazdák. A következő lépés minden bizonnyal a helyi gazdaságfejlesztés intézményes keretének létrehozása lehetne.

 

Szerző: farkasivan  2012.09.07. 15:47 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasivan.blog.hu/api/trackback/id/tr84761543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beszerzesi.Info · http://www.beszerzesi.info/ 2012.09.11. 14:21:03

Kedves Iván!

A közbeszerzési törvény szerint a nemzeti eljárásrendben most is kivétel az élelmezési alapanyagok beszerzése, azaz ezekre nem kell közbeszerzést lefolytatni (54 MFt alatt):

"E törvényt nem kell alkalmazni az uniós értékhatárt el nem érő
- a hideg élelmiszer és főzési alapanyag, friss, illetve feldolgozott zöldség és gyümölcs, tej és tejtermék, gabonafélék, kenyér és pékáru, méz, tojás, kertészeti növény beszerzésére"

Üdv! Szűcs Róbert

farkasivan 2012.09.19. 20:08:24

@Beszerzesi.Info:
Kedves Róbert, nem magyarországi vonatkozású a bejegyzésem, hanem szlovákiai. Tudom, hogy Magyarországon az új kormány módosította, kedvezőbbé tette a közbeszrzés jogi keretét. Sajnos Szlovákiában ez még várat magára, ezért íródott a bejegyzés.
süti beállítások módosítása