A Nokia Dél-Komáromban fokozatosan 2.300 dolgozóját bocsátja el az idén. A dolgozók jelentős része Révkomáromból és környékéről naponta ingázik munkahelyére, a Duna túloldalára.

Ősszel a komáromi hajógyárban is tömeges elbocsátást hajtottak végre, mintegy 200 dolgozótól váltak meg. Alig több mint 300 dolgozó maradt a gyárban. "Paradox módon akkor veszítik el munkájukat az emberek, mikor a termékeink iránt kereslet mutatkozik" – nyilatkozta akkor az üzemi szakszervezet elnöke. Húsz éve 3800-an dolgoztak a hajógyárban, évente 13-14 új hajót úsztattak a Dunára. Még 4 éve is 1100-an dolgoztak itt. Ma a gyárudvaron egyetlen félkész hajó vesztegel.

Miközben Nyitra megyében éppen a Komáromi járásban mérik tartósan a legmagasabb munkanélküliséget, idén januárban 18 százalék felett. A rendkívüli kedvezőtlen hírek következménye az lehet, hogy az év végére 20 százalék fölé emelkedhet a munkanélküliség aránya a Komáromi járásban. Az pedig kritikus mértékű lenne Délnyugat-Szlovákiában.

Emlékezünk még arra, amikor tavaly tavasszal a kormány az asztalról lesöpörte Hetény önkormányzatának pályázatát ipari park létrehozására, vagyis munkahelyek létesítésére? Ugyanezt tette Királyhelmeccel is. Ettől kedvezőtlenebb hír és egyben a kormány tevékenységének döbbenetes bizonyítványa az volt, amikor tavaly ősszel módosította a munkahelyteremtés állami ösztönzéséről szóló törvényt. Tavalyig a kormány az állami költségvetésből (vagyis a mindannyiunktól beszedett adókból) a munkahelyteremtést kétféle képpen ösztönözte: állami támogatással és adókedvezményekkel. Tegyük hozzá: főleg északon. Nos, idén csupán a második lehetőség merülhet fel, mert az elsőt a törvényből törölték. E módosításnak ilyen olvasata is lehet: a gazdasági válság idején a Vág-mentén és északon stabilizálódott a helyzet, állami támogatással számos új munkahelyet létesítettek. Amikor délen kellene megtenni ugyanezt, mondjuk éppen a Komáromi járásban vagy Párkányban, Érsekújvárban, a Garam és Ipoly mentén, Gömörben és a Bodrogközben, akkorra a hajlandóság elfogy, a munkahelyteremtés állami támogatását megszüntetik. Tévedés ne essék, nem Fico kormánya, a mai kormány fogadta el a döbbenetes törvénymódosítást.

Végül feltehetjük a keresztkérdést: vajon Dél-Szlovákia érdekképviselete a mai kormány részéről kielégítő? Korántsem, sőt leszögezhetjük: Dél-Szlovákia hátrányos megkülönböztetése az elmúlt két évben sem szűnt meg!

Az MKP javaslata: a munkahelyteremtés állami ösztönzésénél vissza kell térni az állami támogatás lehetőségéhez. Elsősorban a hazai kis- és közepes vállalkozókat kell állami ösztönzéssel munkahelyek létesítésére sarkallni.  Regionális megkülönböztetés nélkül! Hasonló módon, mint ahogyan eddig a külföldi nagyberuházókat támogatták. A külföldi nagyberuházókat csupán abban az esetben, ha olyan járásban létesítenek új munkahelyeket, ahol a munkanélküliség aránya országos átlag feletti. A külföldi nagyberuházóknak nyújtott támogatásokhoz hasonló lehetőségekkel a hazai kis- és közepes vállalkozók ugyanúgy munkahelyeket létesítenének azzal a különbséggel, hogy nagyságrendekkel több munkahelyet hoznának létre. Állami célbairányítás, regionális megkülönböztetés nélkül, vagyis a Dél-Szlovákiában tevékenykedő vállalkozók is kapjanak végre lehetőséget!

Szerző: farkasivan  2012.02.09. 21:36 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasivan.blog.hu/api/trackback/id/tr694085570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.