Közlekedés (folytatás)

Hét részben, egy-egy megyei hatáskörre bontva szeretném az olvasó elé tárni a Magyar Közösség Pártja színeiben, Nyitra megyében elért eredményeinket és a következő, 5. választási időszakra szóló célkitűzéseinket, programunkat.

ipoly-hid.jpg2008-ban, Nyitra Megye Közgyűlésében javasoltam, hogy a megye az Ipoly alsó folyásán a NIF Zrt. partnereként alakítson ki három új határátkelőt. Ipoly-hidat Helemba és Ipolydamásd, valamint Ipolypásztó és Vámosmikola között, illetve Ipolyvisken a meglevő hidat kösse össze a magyarországi Tésával. A közgyűlés javaslataimat elfogadta, majd az Európai Unió 10 millió euróval megtámogatta a három határátkelő létrehozását. 2012-ben Nyitra megye a projektből végérvényesen kiszállt. A 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszak elején, a most végződő megyei választási időszak kezdetén azt javasoltam, hogy térjünk vissza eredeti elképzelésünkhöz. Azok közül a megye csupán az egyiket vállalta fel, a helembai Ipoly-hidat. Az azóta eltelt időszakban számos előkészületi munka el lett végezve, novemberben a felek minden bizonnyal benyújtják közös pályázatukat a híd megépítésére, az EÚ Interreg programja keretében. Ilyen forgatókönyv esetén 2018 második felében a híd építése elkezdődhetne.

2004-ben, Nyitra megye területrendezési terve megalkotásánál a majdani R7-es déli és R3-as gyorsforgalmi utak nyomvonala Nyitra megye alapvető érdekei mentén került a tervbe. Vagyis az R7-es Érsekújvár déli elkerülésével, az R3-as az Alsó-Garam mentén húzódva. A megye olyan térségeinek gazdaságfejlesztését és területfejlesztését (munkahelyek tömeges létrehozását) szolgálnák, amelyek leszakadó, hátrányos helyzetű térségek. Az elmúlt választási időszakban, 2012-ben a megye területrendezési terve kis módosításánál minden megváltozott. Majd két éve a megye hozzálátott a területrendezési terve első mély módosításához. Ekkor próbáltuk meg a majdani gyorsforgalmi utak nyomvonalának módosítását az eredeti, 2004-es elképzelés alapján. Az R7-es déli elkerülője Érsekújvár, ezen kívül Gúta, Ógyalla, Komárom, Párkány és Zselíz vonzéskörzeteinek alapvető érdekeit szolgálja. 60 helyi önkormányzat, 9 szakmai és társadalmis zervezet támogatta az elképzelésünket. Nyitra megye képviselő-testülete a módosító indítványainkat elfogadta. Ám a közlekedési minisztérium hatálytalanítatta a megye módosításait, lévén hogy ellentétes az országos területrendezési tervvel. Az R7-esnél meghagyta Érsekújvár északi elkerülőjét, amely egyetlen város, Nagysurány vonzáskörzetének felel meg. Az R3-as esetében pedig továbbra is a Besztercebánya-Zólyom-Korpona-Ipolyság vonalat nyomja, amelyről köztudott, hogy a közlekedési szakma keresztet vetett rá, az erős Natura 2000 érintettség miatt. Lényeg, hogy ne haladjon magyarok által sűrűn lakott térségen, az Alsó-Garam mentén – vallják az országos felelősök. Pedig Nyitra megye alapvető érdekeit e változat szolgálná, hiszen 70 km hosszúságban haladna a megyénk területén. Ekkora területen érintené a jobb sorsra érdemes régió gazdaságfejlesztését, munkahely-teremtését Lévától, Zselízen keresztül egészen Párkányig. Mivel e téma nem lefutott, a következő választási időszakban is érdemes lesz vele foglalkozni, küzdeni szülőföldünk alapvető érdekeiért.

Hihetetlenül fontos lesz az IROP programba foglalt stratégia, Nyitra megye innovációs stratégiájának fokozatos megvalósítása. Észak-déli irányban meg kell majd építeni Nyitra, Érsekújvár és (immár a Duna-híd következményeként) Komárom elkerülő körgyűrűit. A gazdaságfejlesztés, munkahely-teremtés végett kiemelten fontos lenne a folyami kikötők fejlesztése, korszerűsítése, közelükben multimodális logisztikai parkok építése Komáromban és Párkányban. A vasúti pályák és vasúti megállók fejlesztése, újjáépítése is elengedhetetlen, gondolva a hamarosan üzembe kerülő nyitrai gépkocsigyár, a Jaguar-Land Rover termelői kapacitásának bebiztosítása végett. Ám, ami még ennél is fontosabb: a beszállító háttéripar termelői kapacitását a megye központjától a peremvidékre kellene irányítani. A zselízi, a párkányi, az érsekújvári, a lévai, vagy a gútai ipari parkokba. Örvendetes, hogy e téren az első komoly fejlesztés megkezdődött, Ipolyságon épül a német beruházó gyártóüzeme, amely gépkocsik alkatrészeit fogja előállítani. E sort kellene folytatni a Garam, a Duna és a Vág mentén.

Farkas Iván, az MKP elnökjelöltje Nyitra megyében, a Párkányi körzet képviselőjelöltje

 

Szerző: farkasivan  2017.10.30. 20:31 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasivan.blog.hu/api/trackback/id/tr6913111712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása