A pénzügyi tárca az illetékes törvény alapján augusztus végéig a kormány elé kell, hogy terjessze a következő év költségvetésének javaslatát. A pénzügyi tárcavezető ezt megtette, ám az egyes tételek számszerűsítése nélkül. Formálisan eleget tett a törvény rendelkezésének, de abban nem volt köszönet. Néhány héten belül a törvényhozásban kezdődhet el a 2017. év állami költségvetése javaslatának megvitatása.

abc.png            Eközben a háttérben, a pénzügyi tárca berkeiben érdekes értekezés zajlott a kitöltetlenül hagyott tételekről. Augusztus végén azzal az ötlettel rukkolt elő a pénzügyi tárca vezetője, hogy Szlovákia kiegyenlített államháztartását, hiány nélküli gazdálkodását ne 2020-ra érje el – mint ahogyan a kormányprogram azt előírja – hanem korábban, 2019-ben, mivel az ország makrogazdasági mutatói a vártnál jobban alakultak. Sőt, mi több, 2019-re nem hiány nélküli, nullszaldós gazdálkodást, hanem a GDP-hez mérten 0,16 százalékos többletet tervez. Felettébb merész hiánycél, vagyis többletcél, amely valójában elérhetetlen. Ekkora számbeli javulás a mai viszonyok közepette egyszerűen megvalósíthatatlan.

            Ezzel párhuzamosan a kormány 2020-ra 500 euró feletti minimálbérrel számol, a munkanélküliség mértékét 2019-ben történelmi mélypontra, 6,5 százalékos szintre várja. A célkitűzés csupán trükközéssel érhető el a munkaügyi hivatalokban, kiegészítve két stratégiai nagyberuházó letelepedésével Kelet-Szlovákiában, akik csakis szlovákiai munkavállalók ezreit alkalmaznák. Az igaz, hogy a szlovákiai gazdaság szekere meglódult, na de ennyire? Az illetékesek eközben számolnak a Brexit következményeivel az Európai Unió gazdaságára, ezen belül Szlovákia gazdaságára nézve? A nagyívű makrogazdasági célkitűzések helyett inkább a ma sztrájkba lépő pedagógusok bérét növelhetnék meg - teljesítve követeléseiket - nem is beszélve a nem pedagógus dolgozókról, akik gyakran alamizsnáért dolgoznak oktatásügyünk felvirágoztatásáért.

            2017-re a pénzügyi tárca 3,7 százalékos gazdasági növekedéssel, 1,2 százalékos államháztartási hiánnyal, 8,7 százalékos munkanélküliségi aránnyal és 3 százalékos reálbér-növekedéssel számol. Ezek lesznek a 2017-es költségvetés sarokszámai.  Fentebb nyilván a pénzügyi tárca középtávú célkitűzéseinek optimista forgatókönyvét olvashattuk. Amikorra a törvényhozás elé kerül majd jóváhagyásra Szlovákia 3 évre szóló programozott költségvetésének javaslata s amikor majd a javaslat szavazásra kerül, addigra az optimista forgatókönyv realista forgatókönyvre változhat. Hiszen november végéig még sok víz lefolyik a Dunán. Nem ártana egy kissé a földön maradni, reálisan tekinteni a jövő elé. Hiszen körülöttünk annyira képlékeny s bizonytalan, annyira megfoghatatlan minden.

 

Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke

Szerző: farkasivan  2016.09.13. 23:17 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasivan.blog.hu/api/trackback/id/tr2611703719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása