Az előző kormány a 2018. gazdasági évre írta elő a kiegyenlített államháztartás, a hiány nélküli gazdálkodás elérését. Hihetetlenül ambiciózus terv volt, amit a mai kormány rögvest módosított: a kormányprogramba foglaltak alapján csupán 2020-ra érné el a kiegyenlített államháztartást. Egyetértettünk a késleltetéssel, hiszen a célkitűzés elérése kéz a kézben jár az adóterhek megnövelésével. Az pedig minden adóbefizető számára fájdalmas lépés. Sőt, mi több, mi előírnánk e lépés további késleltetését, a radikális, gyors megoldás helyett a lassúbb, folyamatos landolást.

adopres_1.jpg            Az euróövezet más, fejlett gazdaságaihoz mérten Szlovákiában a munka megadóztatásának mértéke viszonylag magas, míg a vagyon megadóztatásának mértéke viszonylag alacsony. Amennyiben az ambiciózus hiánycél elérése nem valósulhat meg az adóterhek megnövelése nélkül, akkor az MKP-ban mi is úgy gondoljuk, hogy ne a munkát terhelő adókat emeljék meg az illetékesek, helyette inkább a vagyon adóterheit. Két éve a nyereség utáni osztalékot (dividendumot) megterhelik egészségügyi járulékokkal. Ehelyett vezetné be a kormány az osztalékok megadóztatását 15 százalékos adókulccsal. A mai szlovákiai valóság figyelembe vételével sokkal ésszerűbb lépés, mint a munka adóterheinek megnövelése. Azonban csupán akkor lesz igazságos, amennyiben a zömében külföldi beruházások által létrejött nagyvállalatok profitjából keletkező osztalékot is megadóztatják ekkora adókulccsal. Máskülönben égbekiáltó hátrányos megkülönböztetés érné a hazai vállalkozókat. A nyereségosztalék megadóztatása legyen általános és egyenlő mértékű. Ne legyenek kivételek.

            A fordított logika, a munka súlyosabb megadóztatása – mert hiszen ez is felmerült - végképp elvetendő! A középosztály enélkül is fokozatosan szűkül, nem is beszélve az alacsonyabb keresetűek megélhetési gondjairól. Az államháztartás hiányzó forrásait tessék ott keresni, ahol megtalálhatók, ahol rendelkezésre állnak. Tessék azokat megsarcolni, akik jövedelme átlagon felüli, akik nem csupán bérből-fizetésből élnek, hanem a vállalataik, cégeik nyereségén osztoznak.

 

Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke

Szerző: farkasivan  2016.08.23. 21:56 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasivan.blog.hu/api/trackback/id/tr3811610620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása