Napvilágot láttak az idei második negyedév adatai, amelyek  Szlovákia gazdaságának alakulását jellemzik. Meglepően magas, 3,7 százalékos gazdasági növekedésről árulkodnak, összevetve a tavalyi gazdasági év hasonló időszakával. Az elemzők rögtön hozzátették: a növekvő belső fogyasztás, vagyis a lakosság növekvő vásárlókedve az, ami a növekedést elsősorban okozta. Másodsorban a hazai gépkocsigyárak fokozott termelése, ami a termékeik iránti növekvő érdeklődést mutatja, főleg a külföldi piacokon. 

diagram_1.jpg            Tartósabb növekedési pályára állhat Szlovákia gazdasága, hiszen már az első negyedévben is 3,4 százalékos volt a gazdasági növekedés, a jövőbeni kilátások pedig bíztatóak. Vegyük csak górcső alá, mi okozhatta a lakosság megnövekedett vásárlókedvét. Tudjuk, hogy az év elejétől folyamatosan csökken a munkanélküliség statisztikailag kimutatott aránya. Júliusban, országos viszonylatban már megközelítette a 9 százalékot. A gyors javulás főleg annak köszönhető, hogy a munkaügyi hivatalok a tettek mezejére léptek, a szociális segélyen tengődő, gyakran közmunkát vállaló személyeket a szabad munkahelyek valamelyikének elfoglalására kötelezték. Számoljunk csak utána!  Ha a családfenntartó szociális segélyen él, közmunkát vállal, gyakran csupán 60 + 60 euró szociális segélyt kap havonta. Persze, ezt kiegészítik a létminimum összegéig, a családtagok számának függvényében. Azonban ha teljes munkaidőben vállal legális munkát, akkor legalább 405 euró bruttó bért kap, ebből 350 eurót a pénztárcába. Az utóbbi egy év folyamán a munkanélküliség aránya 2 százalékponttal javult, ami több, mint 60 ezer új betöltött munkahelyet jelent. Ennyi ember jelentősen megnövekedett havi bére már a makrogazdaságban is érződik, más tényezők mellett ennek köszönhetően ugrott meg a lakosság vásárlóereje.

            Ami a gépkocsiipar felfutását, termelésének növekedését illeti, nem váratlan esemény. Sőt, két év múlva már a negyedik gépkocsigyár is beindítja termelését, Szlovákia igazi gépkocsigyártó nagyhatalommá válhat. Azonban e pozitív fejlemény a későbbiekre való tekintettel komoly kockázatokat is magában hordoz. Szlovákia gazdasága, ipari termelése nagyon nagy vonalakban egy talpon áll, ma még a gépkocsigyártás jelenti a biztos alapot. Hiszen nemcsak a három autógyár )később már négy), hanem a gépkocsigyárak beszállító háttéripara is az ágazat mutatóit erősíti. Ám félő, nehogy a későbbiekben beköszöntsön a Detroit-effektus, amikor a jövőben a gépkocsigyárak – mondjuk az egyre dráguló munkaerő végett – fokozatosan befejezik az itteni termelésüket, továbbállnak. Ennek megakadályozása végett kulcskérdés, hogy megteremtik-e itt, termelő üzemeik mellett a kutatási-fejlesztési bázisukat – amely megtartó erővel bír – avagy nem. Ehhez kellene számukra megfelelő ösztönzést nyújtani, mondjuk a folyó uniós fejlesztési időszakban a Kutatás, fejlesztés, innováció Operatív Programban.

            Az egyik nagy kérdőjel a Brexit hatása lesz a szlovákiai termékek kivitelére. A britek döntése eddig nem befolyásolta az itteni gazdaság alakulását, a jövőben ez másként is alakulhat.  A másik nagy kérdőjel, ami a gazdasági növekedés fenntarthatóságát illeti, régiónkra, szülőföldünkre fókuszálva. A megnövekedett gazdaság következtében az államkasszába befolyó adók és járulékok haszonélvezői immár végre ne csupán az ország északi és középső térségei legyenek, hanem az ország déli és keleti régiói is. Mert hiába nyargal majd az ország gazdasága gőzerővel előre, ha az ország végérvényesen kettészakad, a főváros, a Vág-mente, az északi régió, valamint Besztercebánya és Zólyom környéke tartós fejlődési pályára ér, míg Dél-Szlovákia és Kelet-Szlovákia tartósan leszakad. Ép eszű gazdaságpolitikusnak nem lehet érdeke a végérvényesen kettészakadt ország, érdeke kell, hogy legyen a kiegyensúlyozott gazdaságfejlesztés. Máskülönben a szociális segélyek rendszere fenntarthatatlan marad, a szegényebb régióban élők külföldre menekülése nem szakad meg, felerősödik, jobb esetben ellepik a fővárost és környékét. Vajon a főváros és környéke felkészült a nagyobb mértékű betelepedésre? Aligha.

            Minden gazdaságfejlesztési változat közül a legelőnyösebb, ha a regionális fejlesztés, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése kiegyensúlyozott, érinti az ország összes térségét, régióját. Minden más változat diszharmóniát, az értékek és javak felborulását eredményezi.

 

Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke

Szerző: farkasivan  2016.08.15. 21:33 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasivan.blog.hu/api/trackback/id/tr8810413948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása