Szombaton tartotta meg kongresszusát az egyetlen kormányzó párt. A kongresszuson elfogadták a második szociális csomagot, amely 15 intézkedést tartalmaz, és amelyet a kormány hamarosan jóváhagyásra előterjeszt a pozsonyi törvényhozásban.

afa_hea_1.jpgA csomag leglátványosabb része az élelmiszereket terhelő hozzáadott érték adókulcsának csökkentése 10 százalékra, illetve állami támogatás bevezetése a veszélyeztetett társadalmi csoportok számára gyógyszervásárlására. A bökkenő csupán az, hogy az adókulcs számszerű csökkentése és az ilyen jellegű állami támogatás nem található meg sem a Smer választási programjában, sem az érvényes kormányprogramban.

Ezzel szemben a Magyar Közösség Pártja 2012-es választási programjában megtalálhatók a szombaton elfogadott intézkedések. Igaz, akkor azt vállaltuk, hogy az alap élelmiszereknél 10 százalékos szintre, a gyógyszereknél 6 százalékra csökkentjük a hozzáadott érték adókulcsát. Megalapozott volt az akkori célkitűzésünk mint ahogy megalapozott ma is. Hiszen akkor is és ma is Szlovákiában volt az alap élelmiszereket terhelő egyik legmagasabb adókulcs az Európai Unióban. Megállapítható tehát, hogy a kormány éppen most hajtja végre az MKP 2012-es választási programjának egy részét.

A második csomag intézkedései közül kiemelkedik azon járások közlekedési infrastruktúra-fejlesztésének és gazdaságfejlesztésének állami támogatása, ahol a munkanélküliség aránya meghaladja a 20 százalékot. Ezek a járások az ország déli és keleti részében találhatók, hosszabb távon a leszakadó régiók közé tartoznak. Az utóbbi két évtizedben objektív okokból kifolyólag önerőből képtelenek voltak az alapvető változásra, számukra tehát nem marad más hátra mint az állam segítsége. Megalapozott tehát az állami beavatkozás, kérdéses csupán annak mértéke. Ne szimbolikus, jelentéktelen összeget juttassanak a szaktárcák a jobb sorsra érdemes kistérségekbe! Mindehhez csupán annyi kívánkozik, hogy az utóbbi években az egész szlovákiai politikai porondon elsősorban az MKP javasolta a leszakadó régiók felkarolását, az egyre inkább elmélyülő regionális különbségek enyhítését, fokozatos felszámolását. A kormány ezen intézkedésével ismételten az MKP egyik legfontosabb választási programpontját valósítja meg.

Ám ezen a ponton nem állhatunk meg. Újabb szociális és gazdasági intézkedéseket kell átültetnünk a gyakorlatba, amelyek a középréteget, a kisiparosok és kisvállalkozók, valamint a bérből és fizetésből élők társadalmi csoportjait hozzák helyzetbe, e csoportok társadalmi státuszát erősítik meg. Nem is beszélve a gyermekeket nevelő fiatal családokról és a nyugdíjasokról. Az MKP készülő választási programjába számos olyan intézkedést iktatunk, amelyek a jövőben az imént felsorolt társadalmi rétegek javát szolgálhatják.  2016 márciusában lehetőséget kérünk régióink lakosságától, közösségünk tagjaitól ahhoz, hogy a célkitűzéseinket megvalósíthassuk. Szülőföldünk fejlődése, régióink lakossága érdekében.

Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke

Szerző: farkasivan  2015.05.25. 20:56 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasivan.blog.hu/api/trackback/id/tr327490986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása