A megyei hivatal Nyitrán tartotta meg szakmai konferenciáját – amelyen jelentős számban vettek részt polgármesterek, szakmabeliek és civil társulások vezetői – a regionális fejlesztés múltjáról és jövőjéről. A konferencián értékelték a Regionális Operatív Program (ROP) keretében, a 2007-2013 közötti uniós fejlesztési időszakban elért eredményeket Nyitra megye területén.  Azt követően az irányító hatóság, a földművelési és vidékfejlesztési tárca illetékesei mutatták be az Integrált Regionális Operatív Program (IROP) 2014-2020 közötti fejlesztési időszakra várható struktúráját, keretét.

001_1.jpgA Szlovákia Nemzeti Fejlesztési Tervében (2007-2013 között) szereplő 11 operatív program közül a legtöbb forrással a Közlekedés Operatív Program rendelkezett, azt követte a Környezetvédelem Operatív Program, harmadik helyen pedig a Regionális Operatív Program szerepelt, 1,8 millárd eurónyi kerettel. Az ROP forrásainak felhasználását  illetően Nyitra megye a legjobbak közé tartozik (az uniós időszak utolsó hónapjaiban belehúzott), 2014 végéig a rendelkezésére álló források 78 százalékát tudta felhasználni. A megye területén az ROP pályázati felhívásaira 2.741 pályázatot nyújtottak be. Ezekből 987 lett eredményes, vagyis a pályázatok 36 százléka. A program keretében eddig összesen 467 millió euró összegben történt meg az Európai Unió forrásainak felhasználása a megye területén.

A források felhasználásának területi elosztását illetően érdemes megvizsgálnunk az egyes célterületek szerinti felbontást. Az oktatási infrastruktúra fejlesztése Nyitra megyében aránylag kiegyensúlyozottan zajlott le, hiszen az óvodák és alapiskolák tekintetében a járások léleszkámának arányát követte a megvalósult beruházások száma és kerete (1. sz. ábra). A középiskolák terén járásonként egy beruházás valósult meg, ezalól kivételt csupán az Érsekújvári járás képez, ahol három beruházás valósult meg, valamint a Komáromi járás, ahol egy sem (2. sz. ábra). A szociális ellátás infrastruktúrájának fejlesztése hangsúlyosan a megye déli járásaiban zajlott le, hiszen a Lévai járásban hét beruházás valósult meg, az Érsekújvári járásban három, míg a többi járásban egy vagy két beruházás valósult meg (3.sz. ábra). A régiók kulturális potenciáljának megerősítése alapvetően Nyitra megye nyugati részében valósult meg, hiszen az észak-déli tengelytől keletre csupán egy beruházás valósult meg, Léva városában. Ezzel szemben a megye nyugati térfelén kilenc beruházás, ebből kettő a megye déli részében (4. sz. ábra). A közösségi mentőszolgálatok fejlesztése terén főleg tűzoltó állomások épültek fel vagy újultak meg, számuk a megye területén 26. Ennek fele a megye déli részében épült fel. A települések központjának felújítása nagyon népszerű intézkedés volt Nyitra megyében. Sűrűn valósult meg a megye északi részében, a Vágsellyei járásban valamint az Érsekújvári járás északi részén. Gyéren a Komáromi járásban, a párkányi körzetben és egyeáltalán nem valósult meg az ipolysági körzetben (5. sz. ábra). A II. és III. osztályú közutak fejlesztése hangsúlyosan a Nagytapolcsányi járásban, a Nyitrai járásban valamint az Ipoly mentén valósult meg. A megye többi régiójában elvétve (6. sz. ábra). Lesz még lehetőség a bővítésre, hiszen a 2007-2013 közötti uniós fejlesztési időszak végéig, azaz 2015 őszéig még megvalósulhat 25 km hosszúságú közút burkolatfelújítása Nyitra járásban, 28 km hosszúságú közút burkolatfelújítása Nagytapolcsány járásban, 19 km hosszúságban a közutak burkolatfelújítása Érsekújvár és Komárom járásokban, valamint 13 km hosszúságban Léva járásban, illetve a földcsuszamlás által megrongált út helyreállítása Érsekújvár és Léva járások területén, 17 km hosszúságban.

002_1.jpgMindent ősszegezve, az ROP forrásfelhasználása több célkitűzésben kiegyenúlyozott volt Nyitra megyében. Kivételt képeznek a következők: a szociális infrastruktúra fejlesztése többségében a megye déli részében valósult meg, a megyei közutak fejlesztése a megye északi részében, a települések központjának fejlesztése a megye északi részében, illetve a déli járások északi részében valósult meg. A célegyenesben úgy tűnik, sokkal kiegyensúlyozottabb a régiófejlesztést szolgáló uniós támogatások területi elosztása Nyitra megyében, mint ahogyan az korábban, a részeredmények tükrében tűnt. Mindenképpen ez kedvező fejlemény. Ezen felbuzdulva kellene a következő időszakban méginkább rákapcsolni, hogy a megyénk déli járásai méginkább helyzetbe kerüljenek.

 

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője

(a folytatás hamarosan következik)

 

003.jpg

   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

004.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

005.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

006.jpg

Szerző: farkasivan  2015.02.26. 21:03 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasivan.blog.hu/api/trackback/id/tr297223439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása