1980-ban fejeztem be alapfokú tanulmányzaimat a Párkányi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában. Elsők között végezhettünk nyolcadikosként. Sikeresen felvételiztem  a Kassai MTNy Ipariskolába, a párkányi alapiskolából további hét társammal együtt. Nyáron nyolcunk közül öten, akik nyolcadikból felvételiztünk a kassai ipariba, megkaptuk az oktatási minisztérium nemzetiségi főosztályának levelét, mely szerint nem járhatunk a kassai ipariba, mert nem töltöttük be 15.életévünket, nem kaptunk még személyigazolványt. Hármukat, akik kilencedikből jeletkeztek és felvettek, minden további nélkül a szaktárca Kassára engedte. A vonatkozó rendelet alapján, aki nem rendelekezett személyigazolvánnyal, nem járhatott középiskolába az ország másik kerültébe. Vagyis nyugatról öten nem mehettünk keletre.

           A szülők tiltakozásának, levelezésének, küzdelmének a szaktárcával az lett a következménye, hogy az Érsekújvári Ipariskolában az 1980/81 –es tanévtől kezdve további egy magyar elsős osztályt nyithattak. Mi már olyan évfolyamba járhattunk tehát, amelyben 2 szlovák tannyelvű és 2 magyar tannyelvű párhuzamos osztály volt. Sokáig az utánunk következő évfolyamokban is. Majd később, a kilencvense évekre a kedvező demográfiai hullámnak köszönhetően a párhuzamos osztályok száma megnőtt. Majd a kétezres évekre a párhuzamos magyar osztályok száma újra lecsökkent kettőre. Ma pedig a kedvezőtlen folyamat alján tanyázunk, legalábbis reméljük. Az utóbbi tanulmányi években, az érsekújvári  Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola magyar tanítási nyelvű osztályainak száma változatlan maradt, két magyar osztály nyílhatott.

001.jpg            Az iskola fenntartója, a Nyitra Megyei Önkormányzat Hivatala, a felvételi vizsgákat követően megkérdezte az oktatási intézmények vezetőit, milyen struktúrában kívánják megnyitni az első osztályaikat a 2105/16-os tanulmányi évben. Bábi László, az újvári ipari igazgatója a felvételi vizsgákat követően elküldte javaslatát-kérvényét, amelyben eletrotechnika szakon 3 szlovák és 2 magyar tanítási nyelvű első osztályt kért. Kérvénye az első fotón látható. Ennek ellenére a fenntartó, a megyei hivatal olyan struktúrát javasolt az iskola számára a megye kötelező érvényű rendeletébe, amely a következő tanulmányi évben 3 szlovák és csupán egy magyar első osztály megnyitását engedélyezné.

            Nem nyugodhatunk bele a magyar első osztályok számának felére való lecsökkentésébe, mert ez fokozatosan, hosszabb távon tartósan a magyar osztályok számának felére való lecsökkentését vonná maga után. Emiatt javasoltam a megyei önkormányzat 8. képviselő-testületi ülésén módosító javaslatomat, mely szerint tartsuk meg a magyar első osztályok számát a korábbi szinten, fogadja el a megye a két magyar első osztályt az újvári ipariban. Ne hagyjuk, ne adjuk alább, mint amit a szülienk 1980-ban kiharcoltak.

            A módosító javaslatomat az is indokolta, hogy idén 38 magyar elsős nyert felvételt az elektrotechnika szakon, az érdeklődés az iskola és a szak iránt továbbra is fennáll. Nem zárható ki, hogy az érintetteknek a két osztály megtartásáért a jövőben az eddigieknél erőteljesebb felvilágosító kampányt, csúnya szóval marketing tevékenységet kell folytatni az osztályok megtöltéséért. Mint az iskola korábbi diákja szívesen segítek ebben, amennyiben igényelni fogják a segítségemet. A másik indoklás az előzőt is übereli: Nagyszombat megyében 540 ezren élnek, jövőre a megye középiskoláiban 290 első osztályt nyitnak. Nyitra megyében  700 ezren élnek, a megyei hivatal beterjesztése alapján jövőre a megye 253 első osztályt nyitna. Van tehát bőven lehetőség, tér további néhány első osztály  megnyitására, hiszen a középiskolák számára eljuttatott fejpénz ugyanakkora Nyitra megyében és Nagyszombat megyében egyaránt. Ne legyünk kishitűek Nyitra megyében.

002.jpg            A megye 8. képviselő-testületi ülésén módosító javaslatomat ugyan nem fogadták el, a szlovák koalíció képviselői szakmai döntés helyett politikai döntést hoztak. Ám bölcs taktizálásunknak, érvelésünknek és lobbizásunknak kösszönhetően, a kétharmados többséget igénylő végső szavazásnál maga az új kötelező érvényű rendelet is elbukott. Lehetőség nyílik tehát a tárgyalásokra a szlovák koalíció képviselőivel. Az ábra rendkívül egyszerű: ha megszavazzák az érsekújvári Jedlik Ányos Ipariskolát és a Bátorkeszi Szakközépiskolát érintő módosító javaslatainkat (Szigeti László módosító javaslata alapján az első osztályok számát nulláról kellene visszatornászni a mai háromra), akkor az MKP 15 tagú képviselőcsoportja megszavazza magát, a kötelező érvényű rendeletet.

            Végül érdekességképpen: az újvári ipariskola korábbi igazgatóhelyettese, Helena Bohátová, aki továbbra is az iskola állományában van sőt, mi több, pedagógusi pályáját itt kezdte és csakis itt folytatta, becsületére mondva, megyei képviselőként ugyan megszavazta módosító javaslatomat, ám arról nem győzte meg smeres képviselőtársait, hogy szavazzák meg, mert a javaslat megalapozott. A magyar osztályok fenntartása mellett, ami abszolút prioritás, munkahelyekről, tanári állásokról is szó van. Valószínűleg, számára a status quo fenntartása olyannyira nem fontos, hogy meggyőzze képviselőtársait a Smer frakciójában. Jövő hétfőn lehetősége lesz az újrázásra. Meglátjuk. A második fotó a módosító javaslatomról való szavazás eredményét szemlélteti.

 

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP képviselőcsoportjának elnöke

Szerző: farkasivan  2014.10.25. 08:58 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasivan.blog.hu/api/trackback/id/tr686830899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása