NR megyeháza 1.JPG              A Nyitra Megyei Önkormányzat megtartotta nyolcadik képviselőtestületi ülését. A képviselőtestület elfogadta a következő három évre szóló programozási költségvetést valamint a jövő év költségvetését, amelynek mérlege a 2015. évre többletet irányoz elő. Figyelemre méltó újdonság ez, hiszen a törvény legalább kiegyenlített költségvetésre kötelezi az önkormányzatokat, ám a parlament rendre hiánnyal záruló állami költségvetést fogad el. Miközben az államháztartás hiánya az egyik leginkább figyelemmel követett nemzetgazdasági adat, Nyitra megye poztív mérleggel kíván ehhez hozzájárulni. Csak ne menjen a megyei intézmények gazdálkodásának rovására! A jóváhagyott 2015-ös megyei költségvetés 172 471 112 € bevétellel számol, a kiadási oldalon összesen 168 102 602 € szerepel. Ebből  91 122 030 ­€-t saját forrásokból, míg 69 615 518 €-t az Európai Unió költségvetéséből ill. állami költségvetésből fedez, utóbbiból főleg átruházott állami hatáskörökre és a beruházások társfinanszírozására. A fennmaradó összeget a megye egyéb forrásokból fedezi.  A költségvetés legfontosabb kockázata az Európai Unió támogatásának felhasználása beruházások megvalósítására, hiszen ebben az éveben a megcélzott összeg csupán 18 százalékát használta fel eddig a megye. Mivel jövőre tavasszal illetve nyáron várhatók az első pályázati felhívások félő, hogy a költségvetésben szereplő összeget messze nem sikerül teljesíteni. Az elfogadott megyei költségvetés látszólag fedezi a megyei szociális intézmények, középiskolák, egészségügyi intézmények, kultúrintézmények, az útkarbantartó vállalat jövő évre várható dologi kiadásait, a közérdekű tömegközlekedés támogatását. Beruházások címen aránylag kevés konkrét tételt tartalmaz, hiszen a közútfejlesztés, a burkolatfelújítás is járásonkénti csomagokban lett elfogadva, konkrét tételek megnevezése nélkül. Külön tételként csupán a Pozba-Fajkürt-Nagysalló közötti útcsuszamlás további javítása és a garamszentgyörgyi híd felújítása szerepel. A kultúra területén a komáromi Jókai Színház illetve a Lévai Vár felújítását hagytuk jóvá 191 500 €, illetve 1 813 364 € összegben. Jóváhagytunk továbbá 658 ezer eurót a Komáromi Kórház belgyógyászati pavilonjának felújítására s a közgyűlés jóváhagyott az ógyallai Magnólia idősek otthonának épületfelújítására is 154 ezer eurót. Benyújtjuk javaslatunkat a Párkányi Rendelőintézet jövőbeni bevételkiesésének fedezésére, hogy nyolc magánorvos, magánrendelő eltávozását követően egyensúlyba hozzuk az intézmény gazdálkodását és hogy továbbra is fennmaradhasson a készültségi szolgálat.

            A közoktatási törvény értelmében a megyei önkormányzatnak folyó év október 31-ig el kell             fogadnia kötelező érvényű rendeletét a megye területén tevékenykedő középfokú oktatási intézmények első osztályainak számát illetően a következő tanulmányi évre. Derekasan küzdöttünk a magyar középiskolák illeteve osztályok leépítése ellen. A megyei hivatal beterjesztéséhez Szigeti László nyújtotta be módosítását, mely szerint a Bátorkeszi Magán Szakközépiskola, miután teljesítette a törvénybe foglalt kötelességét, jövőre a megyei hivatal által javasolt 0 osztály helyett az első osztályok mai számának megfelelő, 3 első osztályt nyithasson. Ezzel korrigálnánk a megyei hivatal téves alapokból kiinduló javaslatát. Én pedig a Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola számára javasoltam, hogy a megyei hivatal által javasolt egy magyar osztály helyett az első osztályok eddigi számának megfelelő, két magyar első osztályt nyithasson. A felvételiző diákok érdeklődése alapján mindkét iskola esetében indokolt módosításokat nyújtottunk be. A megye a saját maga által fenntartott középfokú oktatási intézmények mellett ne lehetetlenítse el a magán középiskolákat!  A tartalmas, hosszúra nyúló vitát követően a szlovák koalíció hozzáállása végett a módosításokat a képviselő-testület ugyan nem fogadta el, ám bölcs érveléssel, lobbizással elértük, hogy maga a kötelező érvényű rendelet sem lett elfogadva. A soron kívüli testületi ülés előtt lehetőség nyílik tehát egyeztetésre a szlovák koalícióval a kötelező érvényű rendelet tartalmáról. Hiszen szívesen teljesítenénk a törvénybe foglaltakat,  október 31-ig el kell fogadnunk a kötelező érvényű rendelet.

            A megyei közgyűlés elfogadta az Arriva részvénytársasággal megkötött keretszerződés 12. kiegészítését a közérdekű tömegközlekedés támogatásáról. Ebben a felek listázták a megye elmaradott térítéseit a 2014. év végéhez, ami a megye részéről 4,1 millió eurós elmaradást jelent. A kiegészítésben a felek megállapodtak a térítés ütemezéséről a következő időszakban. Függeléket javasoltam a kiegészítéshez, amelyben a közvélemény tájékoztatása céljából azt javasoltam, hogy az Arriva autóbuszain tüntessék fel az alábbi szöveget, kiegészítve Nyitra megye címerével: Régiónkban a Nyitra Megyei Önkormányzat  támogatja a közérdekű tömegközlekedést. A megye déli járásaiban az autóbuszokra természetesen két nyelvű, szlovák és magyar nyelvű feliratokat javasoltam. Azzal indokoltam a javaslatot, hogy a megyei választásokon egyre alacsonyabb a választók részvétele, amit a szakavatottak azzal magyaráznak, hogy kevésbé tájékozottak a megye hatásköreiről és tevékenységéről. Javaslatommal e hiányosságot próbáltam részben orvosolni. A fenti összeg tükrében úgy gondolom, ez mindenképpen helyénvaló. Megrökönyödésünkre azonban a képviselő-testület, a szlovák koalíció elutasító hozzáállása végett a kiegészító javaslatomat nem fogadta el. Döbbenetes!

            A megyei önkormányzat elfogadta a Monitorozó Bizottság beszámolóját  Nyitra Megye Gazdasági és Társadalmi Fejlődésének Programja teljesítéséről a 2013.évben valamint  a megye Gazdasági és Társadalmi Fejlődésének Programja teljesítésének évértékelőjét a 2013. évben.

            A megyei közgyűlés elfogadta a megye 15 feleslegessé vált, használaton kívüli ingatlanának értékesítését. Ezek közül négy a Komáromi járásban, egy pedig a Vágsellyei járásban található. A vonatkozó törvény és a megyei határozat értelmében a megyei hivatal hamarosan meghirdeti mind a 15 ingatlan kínálati pályázatát.

 

Farkas Iván, az MKP Nyitra megyei képviselőcsoportjának elnöke

           

            

Szerző: farkasivan  2014.10.23. 18:48 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://farkasivan.blog.hu/api/trackback/id/tr896827027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása