Az Európai Bizottság néhány hete ideiglenesen felfüggesztette Szlovákia számára az Európai Unió támogatásának kifizetését a tizenegy operatív programból kilenc programban. Más hiányosságok mellett Brüsszel nyilván megelégelte az európai uniós források felhasználását övező klientelizmust és korrupciót.
Ennek alátámasztására fény derült egy társaság kiemelt beágyazottságára az egyes operatív programok irányító hatóságainál. A társaság pályázók, zömében települések számára végzett külső projektirányítást, vagyis a folyamat elejétől, a pályázat kidolgozásától a végéig, a sikeres pályázat elszámolásáig vállalta az uniós pályázat irányítását. Kiderült, hogy hetven uniós pályázatnál bábáskodott s minő véletlen, mind a hetven uniós pályázat sikeres lett. Telitalálat! Ez a klientelizmus szofisztikált, kifinomult formája, ugyanis formálisan minden rendben van, ám gyakran a háttérben súlyos összefonódásokra derül fény. Az egészségtelen folyamat lényege a következő: az irányító hatóságok, a szaktárcák megbízásából valakik e társaságot ajánlották a polgármesterek figyelmébe (szűk körben), amennyiben sikeresen szeretnének pályázni. A személyi összefonódásokból pedig olyan láncolat jöhetett létre, amely a megszólított pályázókat kiemelt elbánásban részesíthette az operatív programok irányító hatóságainál, másokat pedig esélytelenné tett. A kérdés persze az, mindennek mi az ára. Vagyis a sikeres pályázónak az elnyert támogatás mekkora részét kell ilyenkor visszaszolgáltatnia?
Az európai uniós pályázatok mintegy 13-14 éves története folyamán (az előcstlakozási alapokat is figyelembe véve) a pályázatok külső irányítása egyrészt speciális szakmává nőtte ki magát, másrészt e szakma a klientelizmus és a korrupció melegágyává vált. Az illetékesek emiatt bonyolították a pályázás folyamatát a végletekig, az itteni adminisztratív követelmények gyakran többszörösen túlszárnyalják a brüsszeli követelményeket, hogy a lehető legerőteljesebben szűkítsék a potenciális pályázók körét. A visszaszolgáltatás mértéke, százalékaránya ma már esetenként arcátlanul magas méreteket ölt olyannyira, hogy irreális annak kigazdálkodása. Számos potenciális pályázó hajlandóságának ez a jelenség szab végzetes határt. Ennek következtében számos településvezetőnek és vállalkozónak elment a kedve a pályázástól. Az eredmény pedig: tíz éve a benyújtott pályázatok egytizede volt sikeres, ma csupán egyharmada, egynegyede. Akad azonban olyan pályázati felhívás is, amelyben szinte minden benyújtott pályázat eredményes lett, mert a „külsőleg irányított pályázatokon” túl más nemigen nyújtotta be a pályázatát. Nem látták értelmét, pedig nagy szükség lenne az uniós támogatásra. Kedvüket szegte a tízegynéhány éve kialakult rendszer. A másik súlyos követezmény, hogy Szlovákia az elmúlt, 2007-2013 közötti hét éves uniós időszakban eddig a számára megítélt 11,4 milliárdos keret felét tudta csupán felhasználni. Az n+2 szabályzat értelmében a pályázók 2015. júniusáig használhatják fel az előző időszak európai uniós támogatását. Ha ez így fog folytatódni, Szlovákia nettó felhasználó országból nettó befizető országgá válik.
Ezek után csodálkozunk Brüsszel hozzáállásán? A tét pedig viszonylag magas: a kormányfő szavait idézve, Szlovákiában az elmúlt tíz év folyamán a beruházások 80 százaléka európai uniós támogatással épülhetett fel, amelynek mértéke a közszférában a beruházás költségvetésének 85 százaléka, a vállalkozási és vállalati szférában általában a beruházás keretének 50 százaléka. E lehetőségtől a jövőben kár lenne megválni. Alapos kurzusváltásra van szükség, átláthatóvá, tisztábbá kell tenni tehát a folyamatot. Brüsszelben feladták a leckét az operatív programok irányító hatóságainak.
Farkas Iván, az MKP gazdaságpoltikai alelnöke
