2008 novemberében a Nemzetbiztonsági Hivatalt ellenőrző parlamenti bizottsággal a finn parlament partnerbizottsága meghívására, szolgálati útra Helszinkibe repültünk. Mivel egy korábbi külföldi szolgálati úton a bizottságunk elnöke, az SNS parlamenti képviselője illetlenül, szalonképtelenül viselkedett, ezúttal nem utazott velünk. Mint a parlamenti ellenőrző bizottság alelnökét megbízott azzal, hogy Helszinkiben legyek a pozsonyi parlamenti bizottság küldöttségének vezetője. Rajtam kívül a szolgálati úton további négy pozsonyi honatya vett részt.

           Miután megtartottuk kétoldalú tanácskozásunkat a finn partnerbizottsággal, a helszinki parlament egyik hivatalnoka bemutatta a helszinki parlament patinás épületét. Amikor a nagy ülésteremnél tartottunk, megkérdeztem tőle, hol a helyük a finnországi svédeket képviselő párt tagjainak. Megmutatta, majd hozzátette, egy szokásjog alapján, függetlenül a választási eredménytől, a finnországi svédek pártja minden választási időszakban tagja a kormánykoalíciónak. Ilyen formája is lehet a pozitív diszkriminációnak. Majd megkérdeztem tőle, hogy a finnországi svéd képviselők felszólalhatnak-e a helsinki parlamentben anyanyelvükön, svédül. Természetesen, így a válasz. Ebből következik, hogy a finnországi svédek felszólalásait finn nyelvre tolmácsolják? – hangzott a következő kérdésem. Értetlenül nézett rám a hivatalnok, majd azt mondta, hogy felesleges, mert minden finn képviselő ért és beszél svédül. Ez már túl sok volt szlovák képviselőtársaim számára. Megjegyeztem, hogy Pozsonyban is példát vehetnénk az itteni viszonyokról, ha már Szlovákia önszántából vált az Európai Unió tagjává. Elvárható lenne, hogy átültesse a gyakorlatba az Európai Unióban honos, emberi jogi normákat. Szlovák képviselőtársaim némán, helyeslőn bólogattak. Ne feledjük: Finnországban a svéd nemzetiségű polgárok számaránya hat százlék alatti.

            2005-ben a pozsonyi parlament módosította saját házszabályát. Az akkori kormánykoalíciós MKP parlamenti frakciója „nagy öregjeinek” megbízásából én, a kezdő parlamenti képviselő dolgozhattam ki és nyújthattam be frakciónk nevében a kiegészítő javaslatot a házszabály módosításáról szóló törvénytervezethez arról, hogy a képviselők anyanyelvükön is felszólalhassanak a pozsonyi parlamentben. Azzal a szándékkal, hogy a parlament fejezze ki minden képviselő jogegyenlőségét, senki sem másodrendű. Gesztusértékű lett volna, ha a parlament elfogadja, ezzel bizonyította volna, hogy nem építenek nemzetállamot, legalábbis a parlament falain belül. Részünkről pedig gesztusértékű lett volna, ha gyakran nem élünk vissza helyzetünkkel, csupán jelképes alkalmakkor szólaltunk volna fel anyanyelvünkön. Nem fogadták el azonban a módosításomat, az MKP húsz képviselőjén kívül senki sem támogatta meg a javaslatot, csupán hárman tartózkodtak a szavazástól. Közöttük a roma közösség akkori lobbistája és a testi fogyatékosok érdekérvényesítője. Pedig az MKP húsz akkori képviselőjén kívül akadt még a parlamentben több, mint húsz szlovák nemzetiségű képviselő, aki valamilyen szinten magyarul is beszélt.

            Végül, tessék csak végiggondolni: a szlovák törvényhozás Nemzetbiztonsági Hivatalt ellenőrző bizottságának elnöke, az SNS parlamenti képviselője megbízza alelnökét, az MKP magyar nemzetiségű parlamenti képviselőjét, hogy a külföldi szolgálati úton a szlovák küldöttség vezetője legyen egy olyan országban, amely mintaképül szolgálhatna Szlovákia számára az emberi jogok betartásában és alkalmazásában. Meglepő, ugye? Csupán Pozsonyból szemlélve…. Engedtessék meg nekem, hogy bevalljam: tetszett a kialakult helyzet. Közben és utána sem szólt senki egy rossz szót sem, nem ért kritika amiatt, hogyan vezettem küldöttségünket a külföldi út során. Úgy érzem, nem keltettem rossz hírét az országnak. Korábban ez bizony másoknak sikerült.